Közhely manapság, hogy a 20. század az I. Világháború kitörésével kezdődött és a kétpólusú világrend lebomlásáig tartott. Történészi értelmezés kérdése persze, de témánk kedvéért most legyen ez a kiindulási alapunk. A századok, a korszakok különben sem önállóan elkülönült intervallumonként léteznek, telnek, hanem szoros történelmi kötődésben állnak az előttük lévő korokkal, illetve kihatással vannak a jövendő időkre.

Mondom ezt azért, mert most (1906. december 13-án) 105 éve született Barankovics István, akinek élete, munkássága a 20. század fősodrú folyamataiba illeszkedett, de rajta keresztül is kitapintható, honnan erednek a keresztény-szociális gondolat gyökerei és, hogy milyen eredő irányába mutat a modern politikai kereszténydemokrácia programja. Merthogy a gyökér mélyről, a 19. század szociális traumáiból ered, a kapitalizmus embertelensége hívja életre a politikai kereszténységet, a gyökér szárba szökik, majd egyenesen, törés nélkül át a múlt századon a jelenbe vezet. A 21. századba, a globális gazdaság okozta kiszolgáltatottságba, a liberális piacgazdaság okozta válságokba.

A Barankovics által fémjelzett keresztény és demokrata politikai pálya arra az értékrendre épült, amely egyedüliként teremt kapcsolatot, immár nem csak egymást követő századok között, hanem a társadalmak és nemzetek 2000 éves történelmi folyamatosságát is megalapozza. Tisztes jólét, amit a munka biztosít, szabadság, amely nem ismer elnyomást, és nemzeti függetlenség, amely nem sért senki mást, ez az az ország, amelyet építeni akarunk – mondta Barankovics, 1947-ben a Demokrata Párt győri programadó választási gyűlésén, de mondhatta volna 120 éve, a Rerum Novarum kiadása idején, vagy ma is, szinte bármelyik európai parlamentben.

Szociális érzékenység, tisztes megélhetés, a munka becsülete, munkahelyteremtés, gazdasági önrendelkezés, nemzeti szuverenitás, szabadság, mások tisztelete – mindezek ma is a kereszténydemokrácia alapértékei, ott ahol a gúzsba kötő globális folyamatok és bizonyos európai kényszerek béklyóiból az országok szabadulni próbálnak. Ugyanakkor ez az értékrend olyan kötőanyag is, amely fundamentálisan cementálja egy talapzatba a keresztény hagyományokkal rendelkező Európát, és nem engedi többé széttöredezni.

Így tekintve Barankovics István és az általa oly kiválóan és hitelesen képviselt kereszténydemokrácia vertikális kapocs az idősíkon a politikust megelőző majd követő századok között, térbeli dimenzióban pedig szorosan az összetartozást hirdető európai gondolathoz kapcsolódik.

Ezt a kapcsot erősíteni kell, ez pedig a kereszténydemokrata utódok feladata. Ezért kezdeményezem, hogy Barankovics István szülőhelyén, Polgáron állítsuk fel a nagy előd első köztéri szobrát, és anyagilag is méltó módon áldozni kívánok erre a célra. Legyen ez szobor a kereszténydemokrácia politikai zarándokhelye. Keresztény barátaink, demokrata társaink! Kérlek Benneteket, hogy Ti pedig lehetőségeitekhez mérten segítsetek.