Beiktatták hivatalába Irinej szerb ortodox pátriárkát

A Szerb Ortodox Egyház Főpapi Zsinata január 22-én választotta meg Szent Száva trónjának 45. örökösét, Ipek érsekét, Belgrád és Karlóca metropolitáját, az új szerb pátriárkát. Irinej pátriárkát a főpapok január 23-án délelőtt iktatták be hivatalába a belgrádi Szent Mihály arkangyal székesegyházban. Az ünnepélyes szent liturgián a Szerb Ortodox Egyház főpapjai szolgáltak. A szertartáson jelen voltak a Karagyorgyevics uralkodóház tagjai, valamint a legfőbb állami tisztségviselők is, köztük Mirko Cvetković szerb kormányfő, Ivica Dačić miniszterelnök-helyettes, Slavica Đukić-Dejanović, a törvényhozás elnöke.

Boris Tadić elnök az új pátriárkának New Yorkból gratulált, ahol részt vett az ENSZ Biztonsági Tanácsának Koszovóval foglalkozó pénteki ülésén. Az istentiszteleten megjelent Anton Hocevar belgrádi római katolikus érsek, Adem Zilkic mufti és Muhamed Jusufspahic mufti, a szerbiai iszlám ulema képviselői.

„E megtisztelő és nehéz tisztségre főpap testvéreim választottak meg, akik velem együtt fogják hordozni annak terhét és problémáit is” – mondta Irinej pátriárka megválasztása után. Az új pátriárka több évtizedig látta el Nis város püspöki tisztségét. A hívek szerénységéről, jóságáról és műveltségéről ismerik. Irinej pátriárka a néhai Pavle pátriárka tanítványa és közeli barátja volt – olvasható a szimandron.hu portálon.

Erdő Péter bíboros, az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsának elnöke levélben köszöntötte az új szerb pátriárkát. „Tudjuk, hogy az Úr megsegíti azokat, akik elfogadják a Tőle kapott küldetést. (...) Szentséged megválasztása nagy reménység Európa keresztényei számára" – fogalmaz levelében a bíboros.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!