Békési fórum a szabad vasárnapért

Családok mehetnek tönkre, emberek rokkanhatnak bele a vasárnapi munkavégzésbe — vallják a Szabad vasárnapért charta megfogalmazói. A változáshoz azonban a törvényi módosítás önmagában még nem elég.

Európa egyetlen országában sem dolgoznak annyian vasárnaponként, mint nálunk. A munkaszüneti nap hiányába viszont emberek, munkavállalók sokasága rokkanhat bele. Egy orvosi felmérés szerint ugyanis abban, hogy a magyarok körében az átlagosnál sokkal magasabb a szív- és érrendszeri betegségek előfordulása, a pihenés hiányának, a ledolgozott hétvégéknek is komoly szerepe van. Persze a mérleg másik serpenyőjében ott vannak a megváltozott vásárlási szokások és az egyre erősödő piaci verseny. A Kereszténydemokrata Néppárt, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete és a Munkástanácsok Országos Szövetsége eközben közös chartát fogalmazott meg a szabad vasárnap visszaállításáért. Az akció elindítói kedden Békésen számoltak be a kezdeményezés jelenlegi állásáról.

A multinacionális cégek egyre erőteljesebb piaci versenyében családok mehetnek tönkre — jelentette ki a Szabad vasárnapért megtartott fórumon Szalma Botond, a Kereszténydemokrata Önkormányzati Tanács (KÖT) országos elnöke. Mint mondta, különösen az édesanyákra, a nőkre nehezedik óriási teher.

Pálmai Tamás, a KDNP megyei elnöke arról beszélt, hogy egy-egy hétköznapon kiadott pihenőnap nem pótolhatja a vasárnapot, mivel az nem teszi lehetővé a családok számára, hogy együtt tölthessék a szabadnapot.

Szebellédi Zoltán, a KÖT megyei elnöke ugyanakkor elmondta, hogy a törvényi változás önmagában nem lenne elegendő, a társadalmi gondolkodásmód átalakítására is szükség van. Sok család számára ugyanis az jelenti a hétvégi kikapcsolódást, hogy felkeresik az egyik plázát vagy bevásárlóközpontot.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!