Bemutatták Ferenc pápa címerét és mottóját

Ferenc pápa megtartotta püspöki címerét és mottóját – jelentette be Federico Lombardi szentszéki szóvivő hétfői sajtótájékoztatóján. A címeren kék színű pajzs látható, közepén sárga nappal. Ebben a Jézusnak az IHS betűkből álló monogramja olvasható, ami a jezsuita Jézus Társaság címerét idézi. Ferenc pápa megtartotta eddigi mottóját is: a Miserando atque eligendo, azaz „megkönyörült és kiválasztotta”. Gyűrűje Szent Pétert ábrázolja kezében az egyházat ábrázoló kulcsokkal.

A címeren kék színű pajzs látható, közepén sárga nappal. Ebben a Jézusnak az IHS betűkből álló monogramja olvasható, ami a jezsuita Jézus Társaság címerét idézi. A pajzsot a Szűz Máriát jelképező csillag díszíti és a Szent Józsefet a spanyol egyházi ikonográfiában szimbolizáló, elsősorban olajáról ismert nárdus gyümölcse. A címer háttere a XVI. Benedek által választott korábbi pápai címer elemeit vette át a kontinuitás jegyében.

Ferenc pápa megtartotta eddigi mottóját is: a Miserando atque eligendo latin idézet a Szent vagy tiszteletre méltó Béda (672-735) angol bencés szerzetes egyik művéből származik és Máté evangéliumára utal (Mt 9,9), amelyben Jézus a bűnös embernek „megkönyörült és kiválasztotta”.

A sajtótájékoztatón Lombardi elmondta, hogy elkészült a pápai halászgyűrű is, melyet Ferenc pápa a keddi beiktatási szentmisén fog megkapni. Az aranyozott ezüstgyűrű Szent Pétert ábrázolja kezében az egyházat ábrázoló kulcsokkal. A pápa több változat közül választotta ki ezt a gyűrűt, amely olasz művész, Enrico Manfrini alkotása.

A szóvivő közölte, hogy a bizalmas vatikáni dokumentumok kiszivárogtatásáról készült Vatileaks-dosszié „már a pápa rendelkezésére áll”. Lombardi hozzátette: „csodálkoznék, ha megválasztása óta a pápának ideje lett volna a dossziét lapozgatni”.

A szentszéki szóvivő közölte, hogy Ferenc pápának egyelőre nincsen email címe, így a hívők elektronikus levélben egyelőre nem gratulálhatnak neki.

A Vatikán hivatalos honlapja részletes leírást közölt az új pápa címeréről: http://attualita.vatican.va/sala-stampa/bollettino/2013/03/18/news/30649.html
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!