Benyújtotta javaslatát a Fidesz az olcsóbb és átláthatóbb kampányért

Benyújtotta hétfőn törvénymódosítási javaslatát a Fidesz annak érdekében, hogy „olcsóbb és átláthatóbb” legyen a választási kampány. A Nyitrai Zsolt és Répássy Róbert jegyezte indítvány bevezetné a kampányszámlát, a „kormánystopot”, és változtatna a kampánycsend megsértésének jelenlegi szabályozásán is. A Fidesz lerövidítené a kampányidőszakot: úgy módosítaná ugyanis a választási eljárásról szóló törvényt, hogy a választást – a jelenleg hatályos 72 nap helyett – legkésőbb 30 nappal a szavazás napja előtt kelljen kitűzni.

Kampánycsendsértésnek csak azt az esetet minősítenék, ha a szavazók választói akaratát a sajtó útján és más elektronikus úton befolyásolják.
    
Az ellenzéki képviselők javasolják a kampányszámla bevezetését, amely szerint a jelölt, illetve a jelölő szervezet a kampány költségeinek fedezésére külön bankszámlát lenne köteles nyitni. Erről kellene kiegyenlíteni például a plakát és szórólap előállításának, plakát elhelyezésére szolgáló felület használatának, valamint választási gyűlés céljára szolgáló helyszín bérletének az árát. Külön rendelkeznek az állami vezetőkről, akik esetében minden, a választási kampány ideje alatt – a választással kapcsolatban – felmerült kiadást az érintett jelöltnek, illetve jelölő szervezetnek a kampányszámláról kellene kifizetnie.
    
A számlavezető hitelintézetnek a kampányszámláról a választási kampány ideje alatt a számlatulajdonos, valamint az Állami Számvevőszék részére hetente kellene küldenie bankszámlakivonatot.
    
Minden jelölő szervezetnek és független jelöltnek a választás utáni 60 napon belül a Magyar Közlönyben nyilvánosságra kellene hoznia a választásra fordított állami és más pénzeszközök, anyagi támogatások összegét, forrását és felhasználásának módját.
    
A törvényjavaslatban az is szerepel, hogy kampányidőszakban országos kereskedelmi médiumokban a jelölő szervezetek nem adhatnának fel hirdetéseket.
    
Az indítványnak része a „kormánystop” intézményének bevezetése, amely – Nyitrai Zsolt korábbi szavai szerint – azt jelenti, hogy a kormányzat, a minisztériumok, az állami részvétellel működő vállalatok egy meghatározott időszakban nem adhatnának fel önmagukat népszerűsítő hirdetéseket. A „kormánystop” időszaka az Országgyűlés megválasztását követő negyedik év január elsejétől lépne hatályba.
    
A részletes indoklás szerint a javaslat kiiktatná "a választási csalásra is lehetőséget adó és egyébként is pazarlást jelentő, a választás lebonyolítása szempontjából teljesen felesleges" borítékot.
    
Nyitrai Zsolt, a Fidesz operatív igazgatója pénteki sajtótájékoztatóján közölte: a Fidesz és a KDNP nem támogatja azt a javaslatot, hogy a pártok kampányra fordítható költési keretét akár ötszörösére emeljék meg, ehelyett inkább olcsóbb és rövidebb kampányra lenne szükség.
    
Múlt hétfőn nem született megállapodás a parlamenti pártok között arról, hogy tudnák-e támogatni a Transparency International Magyarország és a Freedom House Europe kampányfinanszírozásról szóló törvényjavaslatának szövegét az Országgyűlésben. A két társadalmi szervezet törvénytervezetében szerepel többek közt az: a jelenlegi egymillió forint helyett képviselőjelöltenként ötmillió forintot lehessen a kampányra fordítani.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!