A bevándorlásról rendezett konferenciát a KDNP Szegeden

A migrációs válság a rendszerváltoztatás óta talán a legnagyobb kihívás a magyar társadalom számára – jelentette ki Póda Jenő kereszténydemokrata önkormányzati képviselő a párt által a bevándorlásról rendezett szegedi konferencián. Surján László, a KDNP tiszteletbeli elnöke felszólalásában kifejtette: az európai vezetők tehetetlenségének egyik oka, hogy az unió nemzetközi szervezetként képtelen a gyors döntéshozatalra.

Póda Jenő úgy fogalmazott, a naponta érkező tízezer ember beláthatatlan problémát jelent Európának. A környező országok bukdácsolnak az egyik politikai válságból a másikba, Magyarországnak ebben a helyzetben nagy előnye, hogy a kormánynak komoly társadalmi és parlamenti támogatottsága van – mondta a politikus.  

Surján László, a KDNP tiszteletbeli elnöke kifejtette: az európai vezetők tehetetlenségének egyik oka, hogy az unió nemzetközi szervezetként képtelen a gyors döntéshozatalra. A modern jogállam cselekvésképtelen, ha az emberek százezrei sértik meg a szabályokat – fűzte hozzá.  

A politikus a legfontosabb feladatként a jogszabályok betartatását említette, hozzátéve: ezt Magyarország a maga részéről megtette.  

Kalmár Ferenc, a Külgazdasági és Külügyminisztérium szomszédságpolitikáért felelős miniszteri biztosa elmondta, a visegrádi négyek között erős az összefogás, egyetértenek abban, hogy Európát meg kell őrizni a keresztény kultúrának. Az együttműködés ellen a nyugati politikai elit komolyan hadakozik, míg a lakosság nagy szimpátiával tekint erre – jelentette ki.  

A politikus a migrációhoz kapcsolódó gazdasági veszélyként említette, hogy a Nyugat-Európába tömegével érkező olcsó munkaerő visszavetheti a Kelet-Európába érkező beruházásokat, ronthatja a régió versenyképességét.  

Balogh László, a Közszolgálati Közalapítvány Kuratóriumának elnöke hangsúlyozottan magánvéleményét kifejtve elmondta, a kialakult helyzetért az európai sajtó is felelős, legalább annyira, mint a politikai világ.  

Azt mondta: az európai médiában a migrációs helyzetről szóló tudósításokat a magyar kormánnyal szembeni indulatok befolyásolták, az események apropóul szolgáltak arra, hogy Orbán Viktort és a kormányt támadják.  

Haág Zalán önkormányzati képviselő, a KDNP szegedi elnök-frakcióvezetője közölte, ötven napja szeretné Szeged szocialista polgármesterétől, Botka Lászlótól megtudni, mennyibe került a városnak, illetve az önkormányzati cégeknek a migránsválság.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!