Bizottsággal vizsgáltatná a devizahitelesek helyzetét a KDNP

A Kereszténydemokrata Néppárt parlamenti vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezte az Országgyűlésben, hogy e testület vizsgálja a devizahitelezés terén kialakult helyzetet. Az erről szóló javaslatot a héten nyújtották be az Országgyűlésnek. A KDNP szükségesnek tartja, hogy a forint árfolyamváltozása, a hitelszerződések és a törlesztőrészletek összefüggéseit vizsgálóbizottság tekintse át – mondta Rubovszky György, a KDNP frakcióvezető-helyettese a Mészáros Józseffel, KDNP alelnökével közösen tartott sajtótájékoztatón.

Mészáros József, a KDNP alelnöke a vizsgálóbizottság megalapítását az indokolja, hogy az utóbbi időben megrendült az emberek bizalma a bankszektorban, s ezt csak akkor lehet visszafordítani megfelelő intézkedésekkel, ha a törvényhozás ismeri a folyamatok hátterét.

A tisztánlátás érdekében meg kell vizsgálni, hogy milyen változások állnak a devizahitelek törlesztőrészleteinek emelkedése mögött, s indokolt-e az emelkedés mértéke – mondta a kereszténydemokrata politikus.

A Kereszténydemokrata Néppárt megítélése szerint a vizsgálóbizottság felállítása egyaránt szolgálja a bankszektor és a hitelt felvevők –valamint a hitelt felvenni szándékozók – érdekeit, hangsúlyozta az alelnök. Mint mondta, a bankrendszer bizalmon alapul, ha az ügyfelek nem látják pontosan, hogy miért változik a törlesztőrészlet, s ha a változásokról nem kapnak részletes tájékoztatást, akkor ez a bizalom könnyen elillan. A KDNP határozott célja a bizalom helyreállítása, hogy az ügyfelek és a bankok közötti kapcsolat a jelenleginél jobbá, a szolgáltatás színvonalasabbá, a tájékoztatás egyszerűbbé és érthetőbbé váljon.

Rubovszky György elmondta, a devizahitelekkel kapcsolatban a KDNP országgyűlési képviselőihez számtalan megkeresés érkezett, amelyek többsége ezen ügyletek fonákságaira hívta fel a figyelmüket. Példaként említette, hogy a svájci frank, illetve a euróalapú hiteleknél a pénzintézetek nem engedélyezik, hogy az ügyfelek az adott devízában törlesszék adósságaikat, a bankok megkövetelik, hogy a hitelt felvevők az általuk diktált árfolyamon, rajtuk keresztül hajtsák végre devizaügyleteiket.

Mészáros József leszögezte, a bankok magatartásáról kerengő kósza hírek ellenére nem óhajtanak prejudikálni, a KDNP által javasolt bizottság felállítása a tisztánlátást szolgálja. A kifogásolt ügyletekről akkor lehet véleményt formálni, ha a kiterített kártyákból olvashat mondenki. „Egy jól működő banknak nincsenek titkai az ügyfelei előtt, éppen ezért remélem, hogy kezdeményezésünket a pénzügyi szektor is támogatni fogja” – jegyezte meg.

A kereszténydemokrata politikus reményét fejezte ki, hogy az országgyálési képviselők is javaslatuk mellé állnak, hiszen – mint mondta –a közbizalom helyreállítása nem pártpolitikai ügy, hanem pártállástól független, össztársadalmi érdek.

Rubovszky György – kérdésre válaszolva – közölte: a parlamenti pártok álláspontját ez ügyben nem ismerik, hiszen e témában nem volt négypárti egyeztetés. Ám – tette hozzá – a KDNP által kitűzött cél közös érdek kell, hogy legyen. Arra a kérdésre, hogy milyen kört hallgatna meg a vizsgálóbizottság, a frakcióvezető-helyettes azt mondta: érdemes az érintett bankok, a pénzügyi felügyelet, de szakértők véleményét is kikérni, illetve álláspontját meghallgatni.

A javaslat szerint a felállítandó testülettől pontos választ várnak arra a kérdésre, hogy milyen összefüggések állnak fenn a devizahitelek törlesztőrészleteinek gyors növekedése és az árfolyamváltozás között. Megvizsgálnák azt is, hogy a pénzintézetek által küldött értesítő összeállításának mik a feltételei, illetve hogy a fizetendő részletek változása milyen arányban áll az árfolyam- és kamatváltozásokkal. Mint az Országgyűlés honlapján olvasható beadványukban írják, azt is tudni szeretnék: előfordulhat-e, hogy a devizaadósok bankok által előírt törlesztőrészletei az árfolyam kedvezőtlen alakulásának és a kamat növekedésének mértékét jellemzően meghaladják. Megvizsgálandó kérdésként vetik fel azt is, mivel magyarázható, hogy a forint azonos mértékű gyengülésének és erősödésének következményei nem azonosak, illetve, hogy a kezelési költségek változásait mi indokolja.

A képviselői önálló indítvány szerint, amelyet Semjén Zsolt pártelnök-frakcióvezető, Rubovszky György és Latorcai János frakcióvezető helyettes jegyez, a testület – amelynek megbízatása feladatának elvégzéséig tartana – nyolc tagból állna, amelyből három-három tagot az MSZP, illetve a Fidesz jelölne, míg egy-egy tagot az SZDSZ és a KDNP delegálna. A bizottság elnökére az ellenzéki frakciók közül a KDNP, míg alelnökére a kormánypárti képviselőcsoport tenne javaslatot. A KDNP a kedden benyújtott javaslathoz 82 Fidesz-KDNP képviselő támogató aláírását mellékelték.

Az árfolyamváltozás, a hitelszerződések és a törlesztőrészletek összefüggéseit feltáró vizsgálóbizottság létrehozásáról szóló KDNP-és beadvány teljes szövege itt olvasható.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!