A családvédelmi törvény biztonságot és kiszámíthatóságot teremt az emberek számára – mondta el az MNO-nak Rétvári Bence a Közigazgatási és Igazságügyi Miniztérium parlamenti államtitkára. Közölte azt is, családot nem egy kormányzati ciklusra vállal az ember. A politikus az lapnak beszélt arról is, hogy voltak olyanok, akik a házasságot is családnak tartották, gyerek megléte nélkül. „Márpedig azt az Alaptörvény házasságnak definiálja, nem pedig családnak” – szögezte le Kereszténydemokrata Néppárt alelnöke.
Határozatával az Alkotmánybíróság (Ab) most élt először az új alkotmánybírósági törvényben biztosított jogkörével, amikor a családvédelmi törvény törvényes öröklésről szóló rendelkezésének hatálybalépését felfüggesztette – mondta el az MNO-nak Rétvári Bence, a közigazgatási tárca parlamenti államtitkára. Hozzátette: az Alkotmánybíróság lehetősége ennyivel bővebb lett, mint korábban.
A családvédelmi sarkalatos törvény egyes rendelkezései csak július 1-jétől lépnek hatályba, maga a törvény azonban már él. Előbbiek közül az öröklésre vonatkozókat függesztette fel az Alkotmánybíróság, miközben a legtöbb támadás nem ezt, hanem a család definícióját érintő paragrafust érte – mutatott rá a kereszténydemokrata poltikus.
Ez a definíció egy befogadó családot jelent, hiszen a leszármazást, az örökbefogadást, a házasságot is olyan kapcsolatnak tünteti föl, amelyek rendszeréből felépül a család. „Ez az első ilyen általános családdefiníció a magyar jogban” – hívta fel rá a figyelmet az államtitkár, hozzátéve: ezt érte ugyanakkor a legtöbb támadás, mivel mások tágabb keretek közé helyezték a fogalmat.
A politikus az MNO-nak beszélt arról is, hogy voltak olyanok, akik a házasságot is családnak tartották, gyerek megléte nélkül. „Márpedig azt az Alaptörvény házasságnak definiálja, nem pedig családnak” – szögezte le az államtitkár. Rámutatott: a támadások hátteréül az is szolgálhat, hogy mások az egyéb, egynemű együttélési formákat is be akarták vonni a család definíciójába.