Biatorbágy első bölcsődéjét avatta fel Soltész Miklós szociális, család-, és ifjúságügyért felelős államtitkár. A 72 férőhelyes bölcsőde felépítéséhez az Új Széchenyi Terv keretében 250 millió forint támogatást nyert el a város. Az államtitkárság felidézte, hogy az elmúlt két évben több mint 1200 új bölcsődei férőhelyet adtak át,emlékeztetett arra, hogy a 2011. szeptember 15-én megjelent pályázati felhívás alapján mintegy 8,5 milliárd forintot lehet bölcsőde fejlesztésére fordítani.
A kereszténydemokrata szakpolitikus közleményében hangsúlyozta: a bölcsődék, valamint a bölcsődei férőhelyek száma évről évre folyamatosan emelkedik. Eszerint amíg 2010-ben 671 bölcsőde működött, és a férőhelyek száma 32.516 volt, addig 2011-ben már 691 bölcsőde működött, a férőhelyek száma pedig 35.450 volt. Ezzel együtt az előző évhez képest nőtt a szakképzett és a felsőfokú képesítéssel rendelkező kisgyermeknevelők aránya - tette hozzá.
A kommüniké szerint a Biatorbágyon átadott épület az alapellátáson túlmenően további gyermekek nappali ellátására nyújt lehetőséget az időszakos gyermekfelügyelet biztosításával és játszócsoport kialakításával. Az intézményben sajátos nevelési igényű gyermekeket is fogadnak.
A közlemény kiemeli, hogy a kormány elkötelezett a gyermekek napközbeni ellátásai, különösen a bölcsődei férőhelyek fejlesztése iránt. Hangsúlyozzák, hogy a 2007-2013-as akcióterv időszakában „szociális alapszolgáltatások és gyermekjóléti alapellátások infrastrukturális fejlesztései” elnevezéssel jelentek meg pályázati felhívások. Az intézkedések célja az, hogy azokon a településeken, ahol nincs bölcsőde, vagy kevés a bölcsődei férőhely, ott új beruházásokkal, bővítésekkel biztosítsák a szolgáltatást. Fontos cél a meglévő férőhelyek korszerűsítése is.
Az államtitkárság felidézte, hogy az elmúlt két évben több mint 1200 új bölcsődei férőhelyet adtak át, egyben emlékeztetett arra, hogy a 2011. szeptember 15-én megjelent pályázati felhívás alapján mintegy 8,5 milliárd forintot lehet bölcsőde fejlesztésére fordítani, a fejlesztések pedig 2013-ig folyamatosan valósulnak meg.