Budapest nélkül nincs, nem is lesz sikeres magyar labdarúgás

Orbán Viktor szerint mindenkinek ott kellene tennie a magyar fociért, ahol és amennyit tud, ő pedig szeretne az a miniszterelnök lenni Európában, aki a legtöbbet tette hazája labdarúgásáért. A kormányfő a  PFLA honlapjának adott interjúban szorgalmazta, hogy minden felelős pozíciót betöltő ember, ha van ideje és ereje, vállaljon szerepet a magyar futballban képességei és lehetőségei szerint.

A kormányfő a felcsúti Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia (PFLA) alapítójaként a PFLA honlapjának adott, szombaton megjelent interjúban az akadémia céljáról szólva azt mondta: az nem lehet más, mint hogy minél több tehetséges gyereket neveljen. „Jó döntést hoztunk akkor, amikor az akadémiánk élén egy NB I-es csapatot támogattunk”. „Gondoljunk bele: egy 1800 fős falunak aligha lenne érve arra, hogy élcsapata legyen. Minket csak az jogosít fel, hogy van egy nagyszerű akadémiánk, amely mára megközelítette Európa legjobb akadémiáit”. Orbán Viktor leszögezte: „Az akadémiát időnként érő méltatlan támadások mögött valójában az én személyem áll, valójában engem támadnak. Vannak, akik nem tudják leválasztani a politikát a sportról…”

A kormányfő az interjúban szorgalmazta, hogy minden felelős pozíciót betöltő ember, ha van ideje és ereje, vállaljon szerepet a magyar futballban képességei és lehetőségei szerint. „Én pedig szeretnék az a miniszterelnök lenni Európában, aki a legtöbbet tette hazája labdarúgásáért. De még nem vagyok az” – fogalmazott a kormányfő.

Szólt arról is, hogy a munkája után még megmaradó energiáit Budapest labdarúgására fordítja. Mint mondta, nyilvánvalónak látszik, hogy Budapest nélkül nincs, nem is lesz sikeres magyar labdarúgás. „A Fradi-város még csak félig kész, a Vasassal most tárgyalok az új létesítményeikről, és az sem tántorít el, hogy minden Vasas elleni meccsünkön ordenáré módon elküldenek valami melegebb éghajlatra. A Honvéd ügye célegyenesben, az Újpest új utánpótlásközpontja papíron már megvan, és Deutsch Tamásnak is nagy ívű tervei vannak az MTK-val. Csepelt is fel kellene támasztani, szóval meló, az van” – mondta Orbán Viktor.

Orbán Viktor a Puskás-örökségről közölte: „Öcsi bácsinak két örökségét is gondozzuk. Egyrészt itt van egy szakmai és szellemi örökség, egy játéktudás és filozófia, sőt futballkultúra, amit a Puskás Akadémián igyekszünk a jövő generációinak bemutatni. Másrészt van egy tárgyi hagyaték is, amit a felépülő Puskás Intézetben mutatunk majd be, és amihez minden jogot és felhatalmazást Erzsike nénitől megkaptunk. Most Szöllősi György barátunk gondozza. Gyűjtünk mindent, ami az Aranycsapathoz kapcsolódik.”

Célként nevezte meg, hogy a ritka filmeken, tárgyi emlékeken keresztül egy olyan szellemi központot építsenek fel, ahol konferenciákat rendeznek, és ahol a tanórák keretein belül iskolás gyerekek megérthetik, miért olyan fontos a magyaroknak a labdarúgás.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!