Budapesten tetőzött az árvíz, mostantól a déli területekre kell összpontosítani

A következő napokban már a Budapesttől délre eső területekre kell koncentrálni – mondta reggeli sajtótájékoztatóján Orbán Viktor. A miniszterelnök ismertetése szerint az árvízi védekezés sikeres, Budapesten is megtörtént a tetőzés, a fővárosban négy helyre kell kiemelten összpontosítani, a délre eső területeken is négy veszélyhely van.

„A mai nap a súlypontáthelyezés napja, a főváros is túljutott a tetőzésen” – mondta el Orbán Viktor miniszterelnök hétfő reggel a Római-parton. Az éjszaka folyamán bűncselekmény nem történt, nem volt rémhírterjesztés. A főváros négy legveszélyeztetettebb pontja a Római-part, a Margit híd, a Margitsziget és a Dagály strandfürdő környéke – mondta Orbán. A tegnapi napon 20 ezren védekeztek az országban.

Orbán Viktor az elmúlt napok legkritikusabb helyeiről szólva elmondta: Győrújfalut megvédték, a lakosok kedden visszaköltözhetnek. Pilismarótot, Dunabogdányt, Nagymarost szintén sikerült tartani, Szigetmonostoron 136 főt kellett kitelepíteni – ismertette. Orbán kiemelte azt is, hogy a Terrorelhárítási Központ (TEK) fantasztikus munkát végzett. A Budapest feletti szakaszon a vízügyi veszélyhelyzet szerdára fog megszűnni – közölte.

„Mostantól a déli területekre kell összpontosítani” – jelentette ki a kormányfő. A vízügyi veszélyhelyzetet meg kell hosszabbítani, mivel a déli területek megvédése is óriási feladatot jelent majd, de fő védvonalak stabilak. A következő napokban még szélviharral is számolni kell – tette hozzá a kormányfő.

„Gátat nem adunk fel, a védekezést kiterjesztjük, 86 helyen védekezünk” – mondta Orbán. Veszélyhelyek Budapesttől délre: a tassi zsilip, itt a védekezés egyelőre szintén sikeres, Báta a kettes számú veszélypont, ide több száz katonát vezényeltek, a harmadik hely Kisapostag, Baja a negyedik, ahova 200 katonát küldtek. Ezenkívül a dunaföldvári híd környékére kell még erősebben figyelni. Bajánál csütörtökre várható a tetőzés. A miniszterelnök arról is tájékoztatott, hogy felvették a kapcsolatot Szerbiával, hogy a határ menti vízügyi együttműködést szorosabbra fűzzék.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!