Bűncselekmény lehet az illegális bevándorlás

A magyar kormány fokozott figyelemmel, aggodalommal követi a kárpátaljai eseményeket – mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján, utalva a múlt hétvégi munkácsi - három halálos áldozatot követelő - fegyveres összetűzésre. Lázár János a szokásos sajtóértekezleten több más mellett közölte: nem terjeszti ki a kormány az online pénztárgépek használatát a szolgáltató szektorra.

A tárcavezető a Munkácson történtekkel kapcsolatban hangsúlyozta: a magyar kabinet reméli, hogy az ukrán központi kormányzat képes úrrá lenni a helyzeten, és minden kárpátaljai magyar biztonságát tudja garantálni. Reméljük, csak a sajtótudósításokból tűnik ki az a kép, hogy a központi állam Kárpátalján nem ura a helyzetnek – fogalmazott, példátlannak nevezve az utcai bandita- vagy politikai háborút. A magyar kormány folyamatosan tájékozódik a kérdésben, és szükség szerint kész egyeztetni Ukrajnával. Közölte azt is, Orbán Viktor miniszterelnök szigorú vizsgálatot rendelt el annak tisztázására, hogy a magyar-ukrán határon a vámosok részt vesznek-e a cigarettacsempészetben. Erről kedden tárgyal a kormány is.

Gazdasági ügyekről szólva Lázár János kérdésre közölte, hogy a kabinet nem terjeszti ki az online pénztárgépek használatát a szolgáltató szférára. A minisztertől azt kérdezték, hogyan áll az a terv, hogy erre a szektorra - például a fodrászokra, masszőrökre - is kiterjesztenék az online kasszák használatát. Volt ilyen javaslat, de a miniszterelnök leverte – válaszolta a Miniszterelnökség vezetője. Szavai szerint a kormányfőnek az az álláspontja, hogy ez nem indokolt és nem életszerű.

A tárcavezető egy korábbi kérdésre visszautalva arról is beszámolt: a Nemzetgazdasági Minisztérium a kormány elé viszi azt a kérdést, hogy a kaszinók hogyan kapcsolhatók be az online ellenőrzési rendszerbe. Az érintettek játékadót fizetnek és nincs blokkolási és áfafizetési kötelezettségük, így esetükben mást kell ellenőrizni.

Tudatta továbbá, hogy a kormány keddi ülésén megtárgyalja Wáberer György miniszterelnöki megbízott beszámolóját a magyar fuvarozás helyzetéről. Elmondta: a Wáberer György - a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének elnöke, nagyvállalkozó - által készített anyagnak kiemelten kell foglalkoznia a magyar fuvarozók helyzetével, európai versenyképességével. Ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy hatezer sofőr hiányzik a magyar fuvarozói piacról. Szeretnénk adókedvezmények biztosítását is megfontolni – ismertette a kormány által mérlegelt terveket, amelyek között megemlítette a haszongépjárművekre vonatkozó adminisztratív terhek csökkentését is. Azt ugyancsak megvizsgálja majd a kabinet, hogyan lehet behajtani a Magyarországon áthaladó külföldiekre kiszabott bírságokat.

A keddi kormányülésen emellett áttekintik a foglalkoztatáspolitika helyzetét, amellyel kapcsolatban Lázár János arra hívta fel a figyelmet, hogy a 2010-ben vállalt egymillió új munkahely felét már teljesítette a kormányzat. A foglalkoztatást pedig nem csak önmagában a közfoglalkoztatás bővítette.

Tájékoztatott arról is, hogy a családi otthonteremtési kedvezmény iránt már 40 ezren érdeklődtek, az igénylők száma pedig már most ezres nagyságrendű. Lázár János ezzel kapcsolatban megerősítette, hogy készek a támogatásra szánt összeget felülről megnyitni, azaz a költségvetés korlátlanul áll majd rendelkezésre a programban részt vevőknek.

Lázár János a sajtótájékoztatón azt is kijelentette: a kormány áll az élelmiszerláncok által fizetendő felügyeleti díj és a dohánytermékek kereskedelmét terhelő egészségügyi hozzájárulás ügyében indított európai bizottsági vizsgálat elé. Az egyik esetben a Spar, a másikban a Philip Morris jelentette fel Magyarországot Brüsszelben, s a kormány kész megvédeni az igazát. Úgy vélte: a bizottság nyíltan képviseli a két cég érdekeit, és a tisztségviselők nyíltan lobbiznak az érdekeikben.

Elzbieta Bienkowska belső piaci EU-biztos korábbi, a patrióta gazdaságpolitikát kifogásoló nyilatkozatára utalva leszögezte: a kormány célja, hogy eddig külföldieknél lévő jogokat igazságosabban és méltányosan visszaszerezze a magyar társadalom számára, és azt lehetőség szerint szét is ossza. Közölte, a kormány kitart mindkét adó mellett, azok kivonása fel sem merülhet, s Brüsszel sem az adót, hanem annak mértékét vitatja. A dohányipar keményen fog adót fizetni, és abból egy nagyon jó kórház fog épülni Budapesten – tette hozzá, majd egy kérdésre úgy fogalmazott: lehet az Európai Bizottsághoz menni, akkor még többet kell majd fizetni.

A miniszter a tájékoztatón megerősítette, hogy augusztus 3. és 25. között minden iskola megkapja a szükséges, több mint 12 millió tankönyvet, amit az iskolai tankönyvfelelősök szeptember 1-jéig adnak át a diákoknak. Az alsó tagozatosok ingyenes tankönyvellátása 12 milliárd forintba kerül az idén.

A Miniszterelnökség vezetője a tájékoztatón arról is beszámolt, hogy 235 ezren nyilvánítottak véleményt a járási hivatalokban az állami eljárási díjakra vonatkozóan. Ők többnyire a személyi igazolvány és az útlevél díját, továbbá az átírási illetékeket ítélték magasnak, a vállalkozók pedig a cégiratok elkészítéséhez kötődő adminisztrációs terheket sokallták. A vélemények feldolgozása még tart – mondta Lázár János, aki emlékeztetett arra, hogy jövőre 10 milliárd forintnyi eljárási díjat enged el az állam.

A kormány a büntető törvénykönyv módosítását kezdeményezi annak érdekében, hogy szabálysértés helyett bűncselekménynek minősüljön az illegális bevándorlás. A Miniszterelnökséget vezető miniszter szokásos csütörtöki sajtótájékoztatóján beszélt arról, hogy a jogszabály megváltoztatását kérik ősszel az Országgyűléstől. A konkrét javaslatot kedden teszi meg a kormánynak Trócsányi László igazságügyi miniszter. Lázár János hangsúlyozta: a legális átlépési pontokon továbbra is nyitva állnak a határok.

A tárcavezető tájékoztatása szerint a déli határon novemberre készül el az ideiglenes határzár, ami négy méter magas lesz. Bízik benne - tette hozzá -, hogy a határzár az embercsempészek útvonalára hatást gyakorol. A miniszter szerint nem kizárható, hogy Szerbiában egyenruhások is közreműködnek a határsértők átjuttatásában. A kormány kedden véglegesíti a kerítés típusát. Azt is hangoztatta: a kormány minden eszközt igénybe vesz, hogy az illegális bevándorlók "ne szállják meg" Magyarországot. A kormány Szerbiát, Görögországot és Macedóniát is biztonságos országnak tekinti, így vissza fogja ezekbe az országokba toloncolni azokat a bevándorlókat, akiket Németországból vagy Ausztriából küldenek vissza Magyarországra.

A kormány a következő ülésén áttekinti a terrorizmus balkáni megjelenését is – mondta Lázár János, aki arról is beszámolt, hogy minden menekültstátus iránti kérelem esetében fokozott nemzetbiztonsági kontrollt alkalmaznak. A határsértőkkel kapcsolatban azt is leszögezte: a gyerekek más elbírálás alá esnek, Magyarország védelmet, menhelyet biztosít nekik, függetlenül attól, hogy hol érkeznek az országba.

A szocialistáknak a bevándorlók ingyenes utaztatására vonatkozó kérését firtató kérdésre Lázár János azt felelte: nem szeretné kommentálni az illegális határátlépéssel kapcsolatos "MSZP-s hülyeségeket".

Lázárt Jánost megkérdezték az esetleges sátortáborokról is. Erre azt felelte: ha felépül az ideiglenes határzár, nem lesz szükség a jelenlegi volumenű menekülttábor-kapacitásra. A mostani sátorépítést az indokolja - mondta -, hogy a Magyarországon tartózkodókat emberhez méltó körülmények között helyezzék el. Emlékeztetett arra, hogy Magyarország nagy méretű sátrakat kapott segítségként Csehországtól az illegális bevándorlók elhelyezésére.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!