A cél, hogy minden magyar a szülőföldjén tudjon boldogulni

Nemcsak a magyarországiakat, hanem a külhoni nemzetrészeket is segíti az idén létrehozott Magyar Fejlesztési Központ a közvetlenül elérhető brüsszeli támogatások megpályázásában – jelentette ki Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter pénteken Csíkszeredában. A tárca neve is jelzi: a magyar kormány az egész nemzet fejlődését akarja szolgálni, mert az a cél, hogy minden magyar a szülőföldjén tudjon boldogulni.

Seszták Miklós a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) meghívására érkezett négynapos munkalátogatásra Erdélybe, ahol vállalkozókkal, önkormányzati vezetőkkel találkozik.

Kifejtette: az egyes tagországokra leosztott, nemzeti forrásokon kívül léteznek a direkt brüsszeli források, vagyis olyan programok, amelyekre bármely uniós polgár, gazdasági, vagy nonprofit társaság, önkormányzat pályázhat. Magyarország azzal tud segíteni, hogy a Magyar Fejlesztési Központnál magyarul, közérthető nyelvezeten közétett információs bázist interneten a külhoni magyar pályázók számára is elérhetővé teszi. A Magyar Fejlesztési Központ nem tervez irodahálózatot kialakítani a Kárpát-medencében, de road-showkat, konferenciákat szervez majd azokban a térségekben, ahol az internetalapú tájékoztatás nem elég.

A miniszter elmondta: fontosnak tartja a román-magyar fejlesztéspolitikai kapcsolatok erősítését is: ennek érdekében többször tárgyalt már a bukaresti partnerekkel. Beszámolt róla: a tavaly aláírt magyar-román közútfejlesztési keretmegállapodásnak megfelelően folyik az építkezés a (Szegedet-Araddal összekötő) M43-autópálya Makó és az országhatár közötti szakaszán, amely gyorsforgalmi kapcsolatot teremt Nyugat-Európa felé Románia egészének, és az erdélyi magyarságnak is.

Elkészültek az M4-es autópályát a Berettyóujfalun keresztül az országhatárral összekötő szakasz tervei is, amelyet 2017-18-ban szeretnének megépíteni. Tervezik a Debrecen-Berettyóújfalu M35-ös autóút folytatását, amely szintén a keleti országrész és Erdélyt kötné be a nyugat-európai infrastruktúra-hálózatba.

Közös sajtóértekezletükön Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke rámutatott: látogatás megszervezésével a nemzetpolitika gazdasági dimenzióját akarták erősíteni, mert a külhoni közösség a magyar-magyar, illetve a Magyarország és Románia közötti kapcsolatok erősítésében is érdekelt.

Az RMDSZ-nek fontos, hogy szoros, partneri kapcsolata legyen a magyar kormányzattal, hogy a nemzeti fejlesztési tárca és az erdélyi vállalkozók kapcsolatépítését segítse, mint ahogy abban is szerepet vállal, hogy román-magyar kapcsolatokat, és partnerséget erősítse.

Seszták Miklós székelyföldi találkozói után Kolozsváron és a Partiumban folytatja erdélyi útját.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!