Cigányszervezet a keresztény-konzervatív értékek mentén

A keresztény-konzervatív értékek mentén, ezentúl Út-Igazság-Élet – Európai Magyar Integrációs Cigány Szövetség néven folytatja tevékenységét az Európai Integrációs Cigány Szövetség – hangzott el a szervezet fővárosi közgyűlésén. Semjén Zsolt, a Kereszténydemokrata Néppárt elnöke a rendezvényen kiemelte: ez a szervezet abban különbözik a többi tömörüléstől, hogy tudatosan vállalja a keresztény szellemiséget, és szakmaiság, elhivatott személyek fémjelzik. Bölcskei Gusztáv, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke úgy fogalmazott: ebben a szervezetben azoknak van helyük, akik érzékelik és ki merik mondani, hogy nagy a baj.

A keresztény elkötelezettség a garancia arra, hogy megpróbál tisztességesen tevékenykedni a szervezet, ez az a morális alap, a szellemi hátország, ami megkülönbözteti a tömörülést – fejtette ki a KDNP elnöke.
   
A kereszténydemokrata politikus szólt arról is, nem mindegy, hogy kik jelenítik meg a cigányság és magyarság érdekeit és szempontjait a közigazgatásban. Azt látjuk, hogy az aktuális kormány saját klientúráját próbálja bebetonozni – mondta a KDNP elnöke.
    
Az nagyon fontos, hogy cigány fiatalok legyenek a közigazgatásban, de ne párttagsági könyvek alapján döntsék el, hogy ki kerül be oda, hanem képzettségük, személyes életpéldájuk alapján – tette hozzá Semjén Zsolt.
    
Kamarás István, a szervezet elnöke arról beszélt, hogy identitásukban alapvető fontosságú a kereszténység és egyszerre szeretnének magyarok, cigányok és európaiak lenni. Céljaik között említette a keresztény értékrend közvetítése mellett a cigány nyelv és kultúra ápolását, a cigány-magyar párbeszédet és együttműködést. Utóbbira soha nem volta akkora szükség, mint ma – mondta.

Kiemelte: szervezetük nem pártokhoz, hanem ideológiákhoz kötődik, s minden olyan egyházzal jó viszonyt kívánnak ápolni, amely hasonlóan gondolkodik a kereszténységről, mint ők.
    
Nem szeretnék egyetlen cigányszervezet tagságát sem elhódítani, azokat várják, akik a keresztény-konzervatív értékek mentén gondolkodnak - fűzte hozzá.
   
Bölcskei Gusztáv, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke azt mondta, ebben a szervezetben azoknak van helyük, akik érzékelik és ki merik mondani, hogy nagy a baj.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!