Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség elutasítja a terror minden formáját, és felhívja az európai és amerikai döntéshozók figyelmét, hogy a mostani és a következő nemzedékek jövője érdekében tegyenek meg mindent a nyugati, keresztény gyökerű civilizáció értékeinek megvédéséért, a biztonság megőrzéséért. Tisztában kell lennünk azzal, hogy a New York-i és virginiai terrortámadások nem csupán az Egyesült Államok ellen irányultak.
2001. szeptember 11-én egészen új világrend alakult ki, azóta a nyugati világ lakóinak biztonságérzete súlyosan megrendült. A terrorcselekmények sorozata azóta se ért véget, a világ számos pontján haltak meg ártatlan emberek teljesen értelmetlenül – áll Stágel Bence a szervezet elnöke, kereszténydemokrata országgyűlési képviselő és Törcsi Péter alelnök a tíz évvel ezelőtti, Egyesült Államokban elkövetett terrorcselekmények tizedik évfordulója alkalmából kiadott közleményében.
Állásfoglalásukban kiemelték: tisztában kell lenni azzal, hogy a New York-i és virginiai terrortámadások nem csupán az Egyesült Államok ellen irányultak, hanem mindaz ellen, amit a nyugati, keresztény gyökerű civilizáció képvisel. Közös értékeinket, a szabadságot, a szolidaritást, egymás életének, emberi méltóságának a tiszteletben tartását tiporták sárba a szélsőséges erők – fogalmaztak a kereszténydemokrata politikusok. Mint írták, a Nyugat közös értékei valójában mind a kereszténységben gyökereznek, ezért is tudjuk azokat nemzetek feletti értékekként mindnyájan magunkénak vallani.
Csakis a nyugati civilizáció képes arra, hogy ezen értékeket megőrizze, és külső fenyegetés esetén a legnagyobb erőfeszítéssel is megvédje. Leszögezték: fiatal kereszténydemokrataként határozottan elutasítják a terrorizmust és az ártatlan civilek életét követelő céltalan erőszakot, legyen az akár politikai, akár vallási indíttatású.
„A Nyugat országainak életét napjainkban éppen eléggé próbára teszi a pénzügyi és gazdasági válságok problémáinak megoldása, nem akarunk tehát további fenyegetettségeket, életünket bizonytalanná tevő erőszakos megnyilvánulásokat. Felhívjuk az európai és amerikai döntéshozók figyelmét, hogy a mi és az utánunk következő nemzedékek jövője érdekében tegyenek meg mindent a nyugati, keresztény gyökerű civilizáció értékeinek megvédéséért, biztonságunk megőrzéséért” – zárul a kommüniké.
Tíz éve, 2001. szeptember 11-én érte az Egyesült Államokat történetének legsúlyosabb terrortámadása. A 3.019 halálos áldozatot követelő merényletsorozatért az al-Kaida nemzetközi iszlamista terrorhálózat vállalta a felelősséget.
+
Orbán Viktor az amerikai elnöknek írt levelében fejezte ki együttérzését
Orbán Viktor miniszterelnök Barack Obama amerikai elnöknek írt levelében emlékezik meg a tíz esztendővel ezelőtti brutális New York-i és washingtoni terrortámadások áldozatairól.
A levélben a miniszterelnök világossá teszi: a nemzetközi közösség a demokratikus értékek védelme érdekében továbbra is számíthat Magyarországra a terrorizmus és a szélsőségek elleni küzdelemben. Orbán Viktor a levélben együttérzését fejezi ki az áldozatok családjainak és az amerikai népnek, egyúttal tájékoztatja Barack Obamát az évforduló alkalmából rendezett magyarországi eseményekről.