Mezőtúron csak összefogással lehet megnyerni a vasárnapi önkormányzati választást, és akkor 20 év után végre a Fidesz–KDNP szövetség adhatja a város polgármesterét – mondta Orbán Viktor a Berettyó-parti településen, ahol jelöltjük Herczeg Zsolt támogatására buzdította az embereket a helyi közösségi háznál mondott rövid beszédében. Orbán Viktor Szarvasra is ellátogatott, ahol kifejtette, október 3-án megerősíthetik a kormányt az emberek.
Orbán Viktor mezőtúri látogatása során arra kérte a jelenlévőket, ha valóban változást akarnak, akkor beszéljenek erről mindenkivel, mert „ha nem tudunk felállni a változás mellett, akkor minden úgy marad, ahogy volt” – tette hozzá a pártelnök-miniszterelnök.
Orbán Viktor Szarvasra megbeszélést folytatott Babák Mihály polgármesterrel és Dankó Bélával, a körzet országgyűlési képviselő-jelöltjével, akiket arról biztosított, hogy a jövő évi költségvetés számainak áttekintése után az M44-es út ügye is be fog kerülni az új fejlesztések jegyzékébe.
A miniszterelnök újságírók előtt elmondta, hogy október 3-án az emberek megerősíthetik a kormányt, véleményt mondhatnak a kabinet eddigi teljesítményéről. Orbán Viktor szerint a nemzeti ügyek kormánya azon az úton halad, amit számára áprilisban a választók kijelöltek, és minél nagyobb támogatást kap a Fidesz az önkormányzati választáson, annál gyorsabbak lesznek a változások Magyarországon.