Soltész Miklós család- és ifjúságügyért felelős államtitkár szerint nagy siker az abortuszok számának csökkenése, a családi életre nevelésnek pedig fontos szerepet kell kapnia az oktatásban. A kereszténydemokrata politikus erről a Közszolgálat című havilapnak adott interjújában beszélt. Az államtitkár a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) előzetes adatait idézte, amelyek szerint a 2010-es 40 500 helyett tavaly 38 400 abortuszt végeztek el.
Az államtitkár hangsúlyozta: ez a szám is kiugróan magas Európában a lakosságszámhoz képest, az átlag kétszerese, ezért azt tovább kell csökkenteni. Kiemelte: szó sincs az abortusz betiltásáról, a társadalom azt nem fogadná el, az érintettek a szomszédos országokban végeztetnék el a műtéteket. A leghelyesebb út az, ha folytatjuk azt a széles körű felvilágosítást, amelyet megkezdtünk. Akár a nőgyógyászok, akár civil szervezetek segítségével felhívjuk a magzatelhajtásra jelentkező fiatal lányok figyelmét a lelki és egészségügyi következményekre.
Az államtitkár elmondta, sok olyan házaspár van, akinek valamilyen okból nem lehet gyermeke, pedig szeretne utódot. Ezt a válsághelyzetet úgy a legkönnyebb megoldani, hogy azok a nők, akik nem akarják felnevelni gyermeküket, mégis esélyt adnak számukra és megszülik őket.
Ezzel párhuzamosan az oktatási rendszeren belül a családi életre nevelésnek is fontos szerepet kell kapnia – jelentette ki a politikus. Kifejtette: ma a biológia, a kémia vagy a matematika tantárgyakból is elvont, a valódi életünk szempontjából semmire sem használható tudást ömlesztenek a gyermekekre. (...) Biológiából és kémiából mindenféle képleteket kell bemagolni, miközben a tinédzser lányok vagy fiúk döbbenten fedezik fel magukon a testi fejlődésüket, amelyről a tanároktól semmit sem hallanak. De ugyanígy nem tanulnak semmit a különféle betegségekről, azok megelőzéséről, a helyes gyógyszerválasztásról sem. Sokszor a tanárok is csak legyintenek, ha ilyeneket hallanak.
Az államtitkár véleménye szerint az oktatási rendszer mintha csak a valóságot próbálná kizárni a gyermekek életéből. Ez teljes tévút, hiszen az interneten a gyerekek mindent látnak, olvasnak, csak sajnos mindennek a rendszerezése, a dolgok rendbe tétele elmarad, hiszen a világhálón nem mondja meg nekik senki azt, mi a jó és mi a rossz. Így van ez a szexualitás szép és kevésbé szép oldalával is – mondta.
Soltész Miklós arra bíztatta a fiatalokat, hogy vállaljanak gyermeket, ne húzzák az időt. Mint mondta, sokan úgy gondolkodnak, a nagyobb lakás, az autó, a több diploma megszerzése után jöhet a gyerek.
A családpolitika új szemléletéről szólva azt mondta, törekvésük, hogy a szociális segélyezési rendszert teljesen elkülönítsék a családtámogatási rendszertől. Utóbbinak munkára ösztönzőnek kell lennie, de nehéz kialakítani azt a rendszert, hogy a munkáltatók a gyesről visszatérő anyákat részmunkaidőben, vagy távmunkában alkalmazzák. A segélyezési rendszerben a természetbeni juttatások lehetőségét próbálják erősíteni, az egész rendszernek a szigorú rászorultsági elv az alapja. Ehhez kapcsolódik az Erzsébet-utalvány is, mivel az ebből az államhoz befolyó pénzt szociális területre, a gyermeküdültetésre forgatják vissza.