A Család Nemzetközi Évének 20. évfordulója alkalmából tartott ENSZ Közgyűléshez kapcsolódóan „A család megerősítése a fenntartható fejlődésért” címmel nemzetközi családpolitikai konferenciát szervezett a Political Network for Values szervezet. A magyar idő szerint péntek esti órákban New Yorkban kezdődött konferencián beszédet mondott Balog Zoltán emberi erőforrások minisztere, a magyar küldöttség vezetője.
Beszédében Balog Zoltán bemutatta a magyar kormány családbarát intézkedéseit, valamint kiemelte, hogy a kormány családpolitikája egyre inkább a gyermeknevelés mellett dolgozó családok támogatására helyezi a hangsúlyt.
Az évforduló alkalmából összehívott közgyűlés célja, hogy az ENSZ által 1994-ben megfogalmazott nemzetközi családpolitikai célok megvalósítását előmozdítsa és a mai kihívásokhoz igazítsa. Az ENSZ a családpolitikai kezdeményezések előmozdítását támogatja a családokat sújtó szegénység elleni küzdelem; a munka és a család közötti egyensúly megteremtése; valamint a társadalmi integráció, generációk közötti szolidaritás terén.
A magyar delegáció tagjaként a közgyűlésen részt vett Hölvényi György néppárti EP-képviselő is. „Az ENSZ-ben megfogalmazott prioritások összhangban állnak hazánk családpolitikai célkitűzéseivel, és a családtámogatás terén eddig meghozott intézkedésekkel. Elengedhetetlen, hogy a családok kellő figyelmet kapjanak az előkészület alatt lévő, és a következő évek fejlesztéspolitikai céljait meghatározó ENSZ dokumentumokban” – hangsúlyozta Hölvényi György.
A péntek esti konferencián a Családok Világkongresszusától Familias et Veritas díjat kapott Jaime Mayor Oreja, a European Ideas Network nevű think tank korábbi elnöke, az Európai Néppárt frakciójának korábbi alelnöke és korábbi spanyol belügyminiszter. A rendezvényen az Európai Néppárt képviseletében jelen volt Hölvényi György és Oreja munkássága kapcsán elmondta: „Volt képviselőtársam évek óta kiáll a családtámogatási politikák mellett, a díjhoz őszintén gratulálok neki”.
Háttér:
A ‘Familias et Veritas’ díjat a „természetes családok támogatására létrehozott szervezetek és hálózatok építéséért” ítéli oda minden évben a Családok Világkongresszusa (World Congress of Families). http://www.