A biodiverzitásról, a reformáció napjáról is szó esett a parlament ülésén a napirend előtti felszólalások között. Michl József, a Kereszténydemokrata Néppárt országgyűlési képviselője emlékezetett arra, hogy 2010-ben az általa vezetett település nyerte el biodiverzitás fővárosa címet. Ángyán József vidékfejlesztési államtitkár válaszában a túlélés küzdelmének nevezte a biodiverzitás terjesztését, hozzátéve, ebben fontos szerep jut a településeknek
A kereszténydemokrata politikus felszólalásában felhívta a figyelmet, hogy a a 2011-es biodiverzitás fővárosa címeket a magyar nyerteseknek a mai napon adják át. Tata polgármestere emlékeztetett arra, hogy 2010-ben az általa vezetett település nyerte el ezt a címet.
Ángyán József vidékfejlesztési államtitkár válaszában a túlélés küzdelmének nevezte a biodiverzitás terjesztését, hozzátéve, ebben fontos szerep jut a településeknek. 2011-ben sorrendben másodjára négy kategóriában pályázhattak a települések a biodiverzitás fővárosa címért, „akik élhető világot teremtenek a közösségeknek és ezek példaként felmutathatók másoknak is” – mondta az államtitkár, akinek közlése szerint a júniusi határidőig 50 település pályázott; a díjakat Tatán adják át.
A biológiai sokféleség az élőlények minden öröklött változatosságát jelenti, az ökoszisztémák közti különbségektől az őket alkotó fajokon át az egyes fajokon belüli genetikai variációkészletig. Nemcsak a Föld fajainak sokféleségét, hanem a fajon belüli variabilitást és az élőlény-együttesek változatosságát is értjük alatta. Az ökológia tudománya foglalkozik a biodiverzitással. A Biológiai Sokféleség Egyezményt 1992. június 13-án írták alá Rio de Janeiróban az ENSZ Környezet és Fejlődés Konferenciáján.
A biodiverzitás fővárosa címért tavaly negyvenhárom település versengett, melynek előzménye az ENSZ azon elhatározása volt, hogy 2010 legyen a biodiverzitás éve. Több ország csatlakozott ehhez a felhívások, köztük hazánk is. Tata megnyerte nemcsak a 10-30 ezres lélekszámú városok között nyerte el az első díjat, de az őszpontszáma is a legmagasabb lett.
A Fidesz a reformáció napjáról
Csöbör Katalin fideszes képviselő az október 31-i reformáció napjáról emlékezett meg napirend előtti felszólalásában.
Soltész Miklós államtitkár megköszönte a hozzászólást, amely szerinte rámutatott arra, hogy „vannak olyan időszakok, minden nemzet és társadalmi csoport között, amikor az ellentétek hatalmasak, de mindezeket rendbe lehet tenni és el lehet simítani”.