Döntsön a nép!

Gyurcsány Ferenc lemondása maga a beismerés. Annak beismerése, hogy az ember, aki „hazudott reggel, éjjel meg este”, káoszba és a szakadék szélére vezette Magyarországot. Tetézi mindezt azzal, hogy a válságból kivezető utat eltorlaszolja, előre hozott választások helyett kamarillapolitikával kívánja hatalomban tartani pártját, illetve azt a politikai klánt, amelynek múlhatatlan felelőssége van az ország mai helyzetének kialakulásában.

A Kereszténydemokrata Néppárt meggyőződése, hogy csak az a politikai erő, illetve miniszterelnök képes a bajok orvoslására, amely, illetve aki élvezi a magyar társadalom többségének bizalmát. Éppen ezért a KDNP elnöksége egyhangú határozatot hozott arról, hogy az  Országgyűlés hétfői ülésén Semjén Zsolt, a KDNP elnök-frakcióvezetője Navracsics Tiborral, a Fidesz frakcióvezetőjével közösen újra benyújtja a parlament önfeloszlatását célzó indítványát. Így június 7-én, az európai parlamenti választásokkal egyidőben megtartható az előrehozott országgyűlési választás is.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!