Draskovics, a fekete lyuk

Szomorú évfordulót ültünk december 5-én. Az öt évvel ezelőtti népszavazás önpusztítása most a határainkon túli magyar szervezetek széthúzásában, belháborúiban folytatódik, gondoljunk akár a romániai elnökválasztásra, a MKP erodálására, vagy vajdasági magyar koalíció felbomlására. Semjén Zsolt, a KDNP elnöke szokásos heti interjújában kijelentette, a következő polgári kormány morális kötelessége, hogy megadja határon túli magyaroknak a magyar állampolgárságot.

A pártelnök hangsúlyozta, Simicskó Istvánnal és Németh Zsolttal közösen kidolgozott törvényjavaslatuk benyújtásával megteremtették annak lehetőséget, hogy most, az utolsó pillanatban a jelen összetételű parlament megszavazza a határon túli magyaroknak a magyar állampolgárságot. Indítványuk a román mintát vette alapul, mely szerint Románia a Moldáviában, vagy a világon bárhol élő román számára biztosította a román állampolgárságot. Lehetővé akartuk tenni, hogy a mostani magyar Országgyűlés a magyarság vonatkozásában ugyanezt megtegye.

„Sajnos a szocialisták csak az időt húzták. Mindenféle lehetetlen, szűkítő feltételt akartak rögzíteni az állampolgársági törvényben, olyan szempontokat is, amelyek más jogszabályba tartoznának. Ennek az lett volna a végeredménye, hogy van első osztályú magyar állampolgárság a Magyarországon élő magyaroknak, és másodosztályú a határon túliaknak. Ez elfogadhatatlan, ennek nem akartuk kitenni a határon túli magyarságot. Ezért nyilatkoztunk úgy, hogy akkor hagyjuk az egészet. Tavasszal az új kormány előkészíti, és a második Orbán-kormány minden határon túli magyarnak megadja a magyar állampolgárság lehetőségét” – mondta Semjén Zsolt.

„A magyar államnak, az anyaországnak alkotmányos és a józan erkölcsi érzékből következő természetszerű kötelezettsége segíteni a határon túli magyarokat. Személy szerint azt gondolom, hogy elsősorban nem a politikai szervezeteket kell támogatnunk, mert azok hol vannak, hol nincsenek, hol ilyenek, hol olyanok. Az alapokat kell erősítenünk, amin a magyar nemzet áll a határon túli részeken is. Ezek elsősorban az egyházi intézmények, az ottani közösségek iskolái, kollégiumai, művészeti alkotó műhelyei: a magyar nemzet kulturális öröksége” – jelentette ki a KDNP elnöke.

Draskovics Tibor távozásával kapcsolatban Semjén Zsolt kifejtette: „ha egy csepp erkölcsi, vagy legalábbis politikai érzéke” lenne a kormánynak már rég lemondott volna. Mint mondta a szocialistáknak: tisztán pragmatikus szempontból, a szociális népszavazás megsemmisítő veresége után, „amikor a világossá vált, hogy a MSZP nem képviseli a szociális igazságosságot, politikailag is okosabb lett volna azt mondaniuk, hogy akkor tessék, a Fidesz és a KDNP mutassa meg, hogyan is kell kormányozni. Ellenzékbe vonulva, újraépíthették volna a szocialista pártnak a bázisát és a struktúráját. Nem ezt tették, tíz körömmel kapaszkodtak a hatalomba, ezáltal tönkretették az országot, de tönkretették saját pártjukat is. Az a baloldali néppárt, amelyet Horn Gyula így vagy úgy felépített, azt a Gyurcsány-Bajnai társulat porig rombolta”.

„Draskovics Tibor – akinek erkölcsi vonatkozásait nem akarom minősíteni – a magyar közélet egén maga a fekete lyuk” – fogalmazott a pártelnök. Lépését nem valamiféle morális szempont irányította, hanem a ravaszság, a miniszter ugyanis nem akarta végigcsinálni a következő kormánnyal az átadás-átvételt – tette hozzá.

A napokban ugyanis kiderült, hogy szocialista párt listájának negyedik helyén az ismét egyre aktívabb Gyurcsány Ferenc foglal helyet. Arra a kérdésre, hogy véleménye szerint elmarad-e az MSZP-ben a beharangozott megújulás, fiatalítás Semjén Zsolt csak annyit mondott: „az ellenzék egyik vezetőjeként egy tanácsot szívesen adhatok a szocialistáknak. Javaslom, hogy a listájuk első öt helyének egyikére tegyék fel a Hunvaldot, tizenötön belül foglaljon helyet Zuschlag, és az első húszban Hagyóról se feledkezzenek meg”.

A teljes interjú itt olvasható.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!