Draskovicsék szándékosan nem lépnek fel a futballhuligánok ellen

Draskovics Tibor és a kormány szándékosan nem óhajtanak fellépni a futballhuligánok ellen, mert velük magyarázzák azokat az indokolatlan és túlzó rendőri intézkedéseket, amelyekkel Draskovics Tibor rendészeti miniszteri tevékenysége alatt lehetett találkozni – mondta  sajtótájékoztatóján Móring József Attila.

2006. szeptember 18. , az MTV székház ostroma óta felmerül bizonyos események kapcsán, hogy a jogellenes cselekedeteket hulligánok követik el. A kereszténydemokrata képviselő az újpesti Szusza Ferenc Stadion előtt tartott sajtótájékoztatóján elmondta: a jogszabályok (garázdaság elleni szabályok) lehetővé tennék, hogy a futballhuligánokat eltávolítsák a stadionokból. Akkor miért nem tesszük meg a szükséges intézkedéseket? Véleménye szerint így nyílik mód arra, hogy a rendészeti miniszterék a futballhuliganizmusra hivatkozva, békés utcai demonstrációkat lövöldözzenek szét, illetve járdán ülő embereket ráncigáljanak.
    
A képviselő még egy általa lehetségesnek vélt motívumot említett a futballpályákon zajló botrányok kapcsán, azt mondta: korábban központi forrás állt rendelkezésre a rendőrség közbelépésének finanszírozására, most viszont csak a készenléti rendőrség beavatkozása várható el, amiért viszont külön fizetni kell.  Megemlítette, felmerült a labdarúgó Európa-bajnokság magyarországi megrendezésének ötlete, de ha a hazai huligánokat nem képesek a rendfenntartók kordában tartani, akkor mit tudnának tenni a nagy számban érkező angol vagy holland huligánokkal.  
    
A Szusza Ferenc Stadion előtt, ahol egyébként az előző szezonban történt rendbontások miatt a sajtótájékoztató után zártkapus meccset játszottak, Móring József Attila emlékeztetett arra, hogy múlt hét csütörtökén a Steaua Bucuresti elleni mérkőzésen néhány, szavai szerint, magából kivetkőzött ember a félidőben az ellenfél szurkolóit dobálta. Hozzátette, hogy ezt mindkét szurkolótábor egyes szurkolónak nem nevezhető tagjai elkövették. Közölte, hogy nagy létszámban voltak jelen rendőrök, de beavatkozásuk parodisztikus volt. Feltette a kérdést, mi volt annak az oka, hogy szégyenkezni kell amiatt, mert a vendégszurkolókat kísérő román rendőri vezetők lassúnak és szakszerűtlennek ítélték magyar kollégáik beavatkozását.

A képviselő szólt arról is, hogy a múlt heti meccs után 10 éves fia azt kérdezte, hogy ugye nem volt ott azon a meccsen? Hozzátette: egy bajnoki meccs is lehetne egy remek családi program, de mégsem válhat azzá. Lassan 10 éve miért nem lehet valamit kezdeni a fultbalhulliganizmussal?  Kitért arra is, hogy a rendőrség felmérése szerint, országos szinten néhány száz ember tehető felelőssé a sporteseményeken lejátszódó botrányokért. A KDNP partner ennek a problémának a megoldásában  - tette hozzá. 

Mint mondta: az elmúlt egy évtizedben történtek kísérletek arra, hogy valamit kezdeni tudjanak a huligánokkal, példaként említette, hogy az Orbán-kormány alatt egy beléptető rendszer kiépítését határozták el a stadionokban, de mint mondta, ez a kormányváltás után megfeneklett, mert a Medgyessy-kabinet nem tartotta fontosnak a rendszer kiépítését.     

A klubok felelősségét firtató kérdésére azt válaszolta, hogy az ő lehetőségeik korlátozottak, ennek ellenére például Újpesten tavaly is kitiltottaK két szurkolót  a stadionból.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!