A nők szerepe a világban egyre összetettebbnek tűnik, de egy dolog nem változott, hogy övék az anyaság lehetősége. Gyermekként pedig örök hálával tartozunk anyáinknak ezért a vállalásért. Napjainkban egyre több szó esik arról, hogy a nőkre mennyi feladat hárul: tanulnak, dolgoznak, karriert építenek és gyermeket hoznak a világra. Sokan boncolgatják azt a kérdést is, hogyan lehet összeegyeztetni a munka és a család kettősét.
Az, hogy mitől érzi magát egy nő sikeresnek, boldognak, egyénenként változó lehet, de különösebb felmérés nélkül is nyugodtan kijelenthetjük, hogy a női boldogság egyik legfontosabb elemeként tartjuk számon a gyermekvállalást ma is. A legtöbb nő számára magától értetődik, hogy gyermeke legyen, és aztán az, hogy csemetéjét élete végégig féltő szeretettel segítse, óvja. Ahogy mondani szoktuk, ajándék a gyermek, ugyanakkor egy törődő, szerető édesanya szintén az a gyermeke számára.
Szabó Magda így fogalmaz: „Anyámnak nem gyújtottam gyertyát, a fényt nem lehet megvilágítani.” Kiváló írónőnk remekül megragadta a lényeget, hisz a fény életünk alapvető éltető eleme, nélküle sokkal nehezebbek lennének a mindennapok. A kisgyermeknek természetes az anya ölelő karja, mosolya, vigasztaló simogatása, ahogy felnőttként is az, hogyha fizikailag távolabb is kerülünk tőle, időről időre megcsörren a telefonunk, és vannak helyzetek, amikor nem kérdés, kihez fordulunk az örömünkkel, problémáinkkal. Sokan élhetik meg felnőttként is, hogy hazatérve olyan finomságok fogadják, amilyet csak a „mami”, „anyu”, „mamó” tud készíteni.
„Szeretetük átlát a hegyeken, hétmérföldes csizmával lépked a szeretetük, s egy léghajót elkormányoznak a szeretet erejével, ha rajta utazik a gyermekük” – írja Örkény István, rávilágítva arra a hihetetlen erőre, amelyet gyermeki mivoltunkban oly sokszor tapasztalunk. Ez a szeretet az, mely minden igazi anyában közös, legyen cégvezető, háztartásbeli, vagy több műszakban dolgozó beosztott. Az anya és gyermek kapcsolata egy különleges, semmi máshoz nem hasonlítható viszony, amely egész életünket meghatározza. Egy állandó, meleg, lágy ölelés kíséri a gyermeket, amely ott van az iskolai dolgozatnál; amikor olyasmit tesz, amit nem lenne szabad; és ott van akkor is, amikor már a gyermek is szülővé vált.
Álságos volna azt állítani, hogy anya és gyermek viszonya egy állandó harmónia. Mindenki kapott már életében fejmosást, vagy viselkedett úgy az édesanyjával, amit később megbánt. Emberek vagyunk, esendőek, de pont az a szép, hogy ettől a fény még ott marad az életünkben. Ahogy azt már az oviban is megtanítják nekünk: „Édesanyám, virágosat álmodtam, napraforgó virág voltam álmomban, édesanyám, te meg fényes nap voltál, napkeltétől napnyugtáig ragyogtál.”
|
Hagyomány
Az anyák megünneplésének hagyománya egészen az ókorig nyúlik vissza. Görögországban a tavaszi ünnepségek alkalmával Rhea, az istenek anyja előtt tisztelegtek az emberek. Angliában már az 1600-as években komoly jelentősége volt ennek a napnak, a húsvétot követő negyedik vasárnapon a családjuktól távol lévő szolgák még szabadnapot is kaptak, hogy hazamehessenek és a napot édesanyjukkal töltsék. Az Egyesült Államokban először 1872-ben került sor az anyák megünneplésére Bostonban, jó harminc évvel később Anna M. Jarvis kezdeményezte, hogy nyilvánítsák nemzeti ünneppé az anyák napját. Végül Woodrow Wilson amerikai elnök 1914-ben május második vasárnapját hivatalos ünneppé nyilvánította.
|
