Egri Tavaszi Fesztivál – A magyar–lengyel barátság napját is ünneplik

Eger a házigazdája az idei magyar-lengyel barátság napjának, amelynek alkalmából a tervek szerint a városba látogat Áder János magyar és Bronislaw Komorowski lengyel köztársasági elnök is, a programot az Egri Tavaszi Fesztivál keretében rendezik meg – közölte Habis László polgármester, országgyűlési képviselő a programokról tartott sajtótájékoztatón.

Március 15. és 30. között nyolc helyszínen mintegy harminc, valamennyi művészeti ágat felölelő programmal várja az érdeklődőket a 14. Egri Tavaszi Fesztivál. Újdonság, hogy a tavaszi fesztivál fő szervezője, koordinátora idén az Egri Kulturális és Művészeti Központ.

A polgármester kiemelte, hogy a fesztivál idején zajlanak a magyar-lengyel barátság napjához kapcsolódó, kulturális értékeket is felvonultató programok.

Palotai Zsuzsanna, a polgármesteri hivatal humán szolgáltatási irodájának vezetője felidézte: a lengyel és a magyar parlament 2007-ben döntött arról, hogy – váltott lengyel és magyar helyszínekkel – megrendezik a magyar-lengyel barátság napját. Hangsúlyozta: ilyen kis város, mint Eger, még nem adott otthont a rendezvénynek.

Szavai szerint az élő testvérvárosi kapcsolatokat ápoló magyar és lengyel településeket, a magyarországi lengyel kisebbségi önkormányzatokat, a két ország közötti tudományos, kulturális, gazdasági kapcsolatokat építő civil szervezeteket hívták meg a programokra. A korábbi évek tapasztalataiból kiindulva több ezer magyar és lengyel turistát is várnak Egerbe – tette hozzá.

Palotai Zsuzsanna elmondta azt is, hogy a magyar-lengyel barátság napjához kapcsolódó, március 21. és 23. közötti rendezvénysorozat három területre, a könnyű- és a komolyzenére, valamint a népzenére és a néptáncra fókuszál.

Március 22-én a két államfő szentmisén vesz részt a bazilikában, majd közösen felavatják a várban a lengyel menekültek befogadását megörökítő emléktáblát. A hivatalos ünnepséget a Gárdonyi Géza Színházban tartják.

Az irodavezető szólt arról is, hogy a magyar-lengyel barátság napjának jegyében április végéig számos egyéb rendezvénynek is otthont ad Eger.

A 14. Egri Tavaszi Fesztivál programjaiból a szervezők kiemelték Kozma István festőművész március 15-én nyíló kiállítását, a Budapest Táncszínház 80 nap alatt a Föld körül című produkcióját és a március 21. és 23. között zajló I. Nemzetközi Fiúkórus és Orgonafesztivált, amelyen mások mellett fellép Sossio Capasso nápolyi és Réz Lóránt egri orgonaművész is.

A fesztivált március 30-án az Egri Szimfonikus Zenekar argentin estje zárja.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!