Együttműködési megállapodást kötött a kormány és Szombathely

Szombathely jó kezekben lévő, jól vezetett, politikailag stabil, erős gazdaságú város, ezért a kormány garanciát lát arra, hogy a kapott forrásokat ésszerűen és helyesen használják fel – mondta Orbán Viktor miniszterelnök sajtótájékoztatóján abból az alkalomból, hogy együttműködési megállapodást kötött a kormány Szombathely városával a Modern városok program keretében kedden.



Az Orbán Viktor miniszterelnök és Puskás Tivadar (Fidesz-KDNP) polgármester által Szombathelyen aláírt megállapodás értelmében a kormányfő elmondása szerint egyebek mellett döntöttek arról, hogy a Szent Márton-terv második ütemében ötmilliárd forintot kap a város.

Megállapodtak arról is, hogy nemcsak a 86-os utat viszik el Szombathelyig, hanem négysávos gyorsforgalmi úttal kötik össze a várost Kőszeggel – hangzott el az aláírás utáni sajtótájékoztatón.

Megegyeztek arról, hogy mivel újabb munkaerőre van szükség a városban, lakásokat építenek azoknak, akik itt képzelik el az életüket. Emellett megoldják Szombathely és környéke árvízvédelmét, a többmilliárd forintos beruházás keretében víztározót építenek.

Szombathely jó kezekben lévő, erős város

Szombathely jó kezekben lévő, jól vezetett, politikailag stabil, erős gazdaságú város, ezért a kormány garanciát lát arra, hogy a kapott forrásokat ésszerűen és helyesen használják fel – mondta Orbán Viktor miniszterelnök sajtótájékoztatón, Szombathelyen.



A kormányfő a Modern városok program keretében látogatott el a vasi megyeszékhelyre, ahol együttműködési megállapodást írt alá Puskás Tivadar (Fidesz-KDNP) polgármesterrel. Egyebek mellett döntöttek arról, hogy a Szent Márton-terv második ütemében ötmilliárd forintot kap a város. Megállapodtak arról is, hogy nemcsak a 86-os utat viszik el Szombathelyig, hanem négysávos gyorsforgalmi úttal kötik össze a várost Kőszeggel – hangzott el az aláírás utáni sajtótájékoztatón.

Orbán Viktor kijelentette: Szombathely visszanyerte régi erejét, Magyarország egyik fontos gazdasági központjává vált az elmúlt években.

Ehhez szükséges volt az, hogy a város csaknem húszmilliárd forintos adósságát az állam átvállalja, különben ez az adósság „agyonnyomta volna" a várost, hosszú ideig tartó adósrabszolgaságra kényszerített volna – vélekedett a miniszterelnök.

Szavai szerint a gazdaságpolitika irányítói teremtették meg a kormány számára azt a lehetőséget, hogy Szombathelyhez hasonlóan az összes település válláról levegye az adósság terhét, amiért köszönetét fejezte ki.

Orbán Viktor kiemelte: Szombathelyen már három százalék alatt van a munkanélküliség, ami azt jelenti, hogy megvalósult a teljes foglalkoztatás.

Nem egyszerűen arról van szó, hogy ilyen-olyan munkákkal sikerült „fölszívni a munkanélküliek hadát", hanem arról, hogy folyamatosan bővül a gazdaság teljesítőképessége, ez az alapja annak, hogy az elmúlt években 45 százalékkal emelkedhettek a város adóbevételei, miközben az adókulcsokat nem emelték – mutatott rá.

A kormányfő szerint Szombathelyen a további fejlődés akadálya a munkaerőhiány, éppen ezért fontos, hogy ismét van a városban felsőfokú műszaki képzés, elindult a gépészmérnökképzés, amit a villamosmérnök-képzés beindítása követhet majd.



Az új munkaerő letelepítésének és megtartásának gátját jelentheti viszont a lakáshelyzet, ezért megállapodtak egy olyan munkacsoport felállításában, amely új lakások építésének lehetőségeit vizsgálja meg, kormányzati segítséggel. Hozzáfűzte: ennek a pontos formáját és pénzügyi konstrukcióját még véglegesíteni kell, de a szándék megvan.

Orbán Viktor az aláírt megállapodás részleteit ismertetve elmondta: a kormány elősegíti egy multifunkcionális városi közszolgáltatási telephely kialakítását ipari területen, amihez 1,5 milliárd forint támogatást adnak.

Felsorolása szerint segítséget nyújtanak Szombathely és a környező települések árvízvédelmének megoldásához, a dozmati árvízvédelmi tározó megépítésével. Ez egy többmilliárdos beruházás, amelynek a kormány a teljes költségét magára vállalja.

Orbán Viktor szólt arról is, hogy a megállapodás értelmében támogatják a Gothard-kastély felújítását, ott egy zarándokszállás kialakítását, Schrammel Imre szobrászművész életművének méltó helyen való kiállítását, továbbá - ha kell ennek keretében, de ettől függetlenül is – a Szombathelyi Képtár felújítását.

A kormányfő tájékoztatása szerint a kormány további támogatást ígért a Szent Márton-tervhez, amelyre eddig már 2,5 milliárd forintot kapott a katolikus egyház és 2,5 milliárd forintot Szombathely önkormányzata, a második ütemben pedig további 5 milliárd forint áll majd rendelkezésre a városfejlesztési program végigviteléhez; ezen felül további anyagi támogatást nyújtanak a Szent Márton év programjainak megrendezéséhez is.



Orbán Viktor közölte: segítséget kívánnak nyújtani ahhoz is, hogy az autóbusz-pályaudvart a városközpontból a vasútállomás mellé költöztessék.

Elmondta: a Haladás sportkomplexum felépítésén túl támogatják az Illés Akadémia és a Király-sporttelep fejlesztését, valamint a városi uszoda és termálfürdő fejlesztésének harmadik ütemét is segítik majd kormányzati forrásokból.

A 86-os főút négysávos gyorsforgalmi úttá fejlesztése Győr és Szombathely között a jövő év végéig befejeződik, sőt az új megállapodás szerint Szombathelyet Kőszeggel is összekötik, ezzel rácsatlakoznak az osztrák gyorsforgalmi úthálózatra. Ugyancsak folytatják a gyorsforgalmi útfejlesztést Zalaegerszeg irányába is – közölte a miniszterelnök.

Puskás Tivadar a sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: az elmúlt öt évben sikerült tartalommal megtölteni azt a választási jelmondatukat, amely így szól: „előttünk a feladat, mögöttünk a kormány".

Egyebek között ez a kormányzati támogatás tette lehetővé, hogy a Markusovszky-kórház a régió egyik legfejlettebb, legjobban felszerelt kórháza legyen, de ez tette lehetővé azokat a fejlesztéseket is, amelyek Szombathelyet élhető, szerethető várossá teszik – mondta a polgármester.
 
Szombathely még nem kapott ekkora támogatást fejlesztésekre

Szombathely történetében még nem kapott ekkora – 80-100 milliárd forintos nagyságrendben – támogatást, amelyet fejlesztésekre tud fordítani – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Szombathelyi Városi Televízió kedd esti műsorának nyilatkozva azután, hogy Puskás Tivadarral, (Fidesz-KDNP) Szombathely polgármesterével együttműködési megállapodást írt alá a Modern városok program keretében megvalósuló helyi fejlesztésekről.



Orbán Viktor a műsorban elmondta, hogy a megállapodás szerint újabb 5 milliárd forintos támogatást kaphat a Szent Márton városfejlesztési program, erről a szerdai kormányülésen tárgyalnak majd. Ebbe a programba illeszkedik a jelenleg a belvárosban lévő autóbusz pályaudvar kiköltöztetése a vasútállomás mellé.

Szintén több milliárd forint támogatást igényel a kormányfő szerint a Szombathely és környékének árvízvédelmét szolgáló dozmati tározó megépítése, amelynek költségeit teljes egészében az állami költségvetés állja majd.

A megállapodásban felsorolása szerint szerepel az is, hogy a várost elkerülő utak kétszer kétsávos gyorsforgalmú utak lesznek, Szombathelyet és Kőszeget szintén kétszer kétsávos úttal kötik össze, illetve a Zalaegerszeg és Szombathely közötti gyorsforgalmi utat is kétszer két sávval építik meg. Hozzáfűzte: a megállapodásban szerepel még az ipari park korszerűsítése is.

„Szombathely történetében talán nem volt még olyan megállapodás, ami ebben a nagyságrendben, mintegy 80-100 milliárd forint értékben tudott volna fejlesztésekre fordítani” – mondta. A kormányfő a vasi megyeszékhely további fejlődési esélyeiről szólva fontosnak nevezte, hogy a jövőben is megfelelő számban álljon majd rendelkezésre munkaerő, hiszen Szombathelyen 3 százalék alatti a munkanélküliség és már munkaerő hiány tapasztalható.

„Ahhoz viszont, hogy a város vonzerejét meg lehessen növelni, több száz lakást kell felépíteni” – mondta. Annak vizsgálatára, hogy milyen kormányzati segítséggel lehetne ezt a lakásépítési programot beindítani, egy közös munkacsoport felállításáról állapodtak meg – fűzte hozzá.

A miniszterelnök az interjú végén a honvédelmi miniszteri posztról lemondott Hende Csabáról, a város országgyűlési képviselőjéről szólva úgy fogalmazott: továbbra is jó a kapcsolatuk, „bajtársias közös történelmük” van, nagyon nehéz időket csináltak végig együtt, melynek során mindig számíthatott rá, ezért szavai szerint hosszabb távon számít még a munkájára. „Most, hogy kormányzati munka nem nyomja a vállát, teljes erővel Szombathelyért dolgozik, így szerintem egyetlen helyen nyertek a változtatással, itt Szombathelyen” – jelentette ki a miniszterelnök.



 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!