Egy feltűnést keltő kijelentésről

Morvai Krisztina feltűnést keltő kijelentése választ nem érdemelne, annak stílusa a közlést tevőt minősíti. A mondanivaló hiányát a feltűnési vágy nem helyettesítheti. Azonban határozottan el kell ítélnünk minden olyan megnyilvánulást, amely mások vallási érzékenységét sérti, az emberi jogok egyik alapjogát, a vallásszabadságot érinti. Ugyanakkor ez a megállapítás akkor is igaz, ha azzal sem értünk egyet, hogy magánlevelet nyilvánosságra hozni etikai kérdéseket vet fel. 

A gyűlöletkeltés ellentétes a vélemény-nyilvánítási szabadsággal, mások vallási szokásait támadni pedig egy önmagát demokratának tekintő embertől megengedhetetlen, és az európai politikai kultúrában elfogadhatatlan.

Hosszú évtizedek óta fáradoznak a vallási közösségek és az Egyház, hogy II. János Pál-t szóhasználatát idézve: „idősebb testvéreink” és köztünk gyümölcsöző és előremutató párbeszéd legyen. Ezt a célt szolgálta XVI. Benedek pápa Szentföldi látogatása is. Ezért határozottan elítéljük Morvai Krisztina vallási tartalmat sértő, obszcén kijelentését – amelyet megismételni nem kívánunk –, mert keresztény-keresztyén ember így nem viselkedhet.

Budapest, 2009. június 5.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!