Egyedül a Fidesz és a KDNP akar változást

Orbán Viktor szerint a Fidesz és a Kereszténydemokrata Néppárt frakciószövetsége az „egyetlen csapat Magyarországon”, amely változást akar. A Fidesz elnöke az ellenzéki párt országos választmányának ülésén úgy fogalmazott: „százegynéhány nappal a jövő évi választások előtt állnak a zászlók” amelyekre mindenki felírta a maga elképzeléseit. A politikának vissza kell találni az emberekhez, mindennapi problémáikhoz és céljaikhoz. Csak az emberek felé forduló politikával, velük közösen, a nagy többség akaratát képviselve lehet felemelni Magyarországot – jelentette ki a pártelnök.

Mint mondta, az MSZP zászlaján az áll, hogy „Gyurcsány-korszak 2”; az SZDSZ-én „viszontlátásra”; az MDF-én „Bokros-csomag”; „a magyar jobboldalt gyengítő” Jobbikén pedig az, hogy „erőszak”. Ezeknek a zászlóknak a közös jellemzője az, hogy konzerválni akarják a múltat, a Gyurcsány-korszak meghosszabbításában érdekeltek – közölte Orbán Viktor.

Orbán Viktor beszédében hangsúlyozta, a polgári szövetség zászlója abban különbözik a többitől, hogy ez a mondat áll rajta: „együtt az emberekkel”. Ez maga a változás, az emberekhez forduló politika. Mint mondta, az elmúlt nyolc év legnagyobb bűne, hogy a politika mindenből kihagyta az embereket. Nem képviselte az érdekeiket, hazugságokkal, trükkök százaival a szabad döntés lehetőségét is elvette tőlük. Ez az, amin változtatni kell.

A Fidesz egy erős és tapasztalt csapat, amely képes a változtatásra. Aláhúzta, hogy Magyarország kiállta a szocialista próbát. Kibírta a diktatúrából magát átmentő szocialista politika visszatérését a hatalomba, amely az országot az élet minden területén legyengítette. Ugyan gazdasági vészhelyzet is fenyeget, de hazánk még mindig nem omlott össze. Orbán Viktor úgy fogalmazott, mindez megerősítette abban, hogy még hihetetlen erőforrások rejlenek az országban, amelyek csak arra várnak, hogy valaki felszabadítsa őket.

Rámutatott, ha ez a tetterős és elszánt csapat, azaz a Fidesz, a változások élére áll, akkor bármit elérhetünk. A Fidesz elnöke elmondta, hisz abban, hogy az ország képes lesz újraindítani a gazdaságot, egymillió munkahelyet teremteni, megmenteni az egészségügyet, újjáépíteni a rendet és biztonságot, helyreállítani az ország hitelét, határokon átívelő egyesíteni a nemzetet, új közép-európai együttműködés meghatározó erejévé válni.

A jelöltekkel történt beszélgetésekről elmondta, megerősítették abban, hogy jó úton járnak, mert érezte, hogy igazi csapatként tudnak majd dolgozni. Hitet és erőt ad számára, hogy mindenki felkészült, és elszánt a Gyurcsány-korszak lezárására, illetve arra, hogy együtt az emberekkel erőssé tegyék az országot.

A pártelnök beszéde után zárt ajtók mögött folytatódott a Fidesz országos választmányának ülése hétfő délelőtt Budapesten. Az V. kerületi Aranytíz Kultúrházban az ellenzéki párt országos választmányának tagjai döntenek a Fidesz–KDNP pártszövetségnek a 2010-es országgyűlési választásokon az egyéni választókerületekben induló jelöltjeiről. A névsort a döntés után közleményben hozzák nyilvánosságra.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!