Egyetlen kérdést sem szabad tabuként kezelnünk

Ahhoz, hogy sikeresek legyünk, biztos és kiszámítható pont maradjunk ebben a kiszámíthatatlan világban, egyetlen kérdést sem szabad tabuként kezelnünk – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Magyarország Barátai Alapítvány második világtalálkozóján. A kormányfő arra kérte a résztvevőknek, hogy pártfogói Magyarországnak a világban és azt kérte tőlük, hogy mondják el mindenhol: a kormány sikerre viszi a polgári berendezkedés programját

A kormányfő szavai szerint az ideológiai rögeszmék helyett a valóság problémáival kell foglalkozni és saját válaszokat kell adnunk a bennünket foglalkoztató problémákra. Magyar találmányokat példaként hozva utalt arra, hogy a különös magyar észjárás nem áll meg a tudomány és a kultúra határainál, hanem beköltözik a politika és a közélet világába is. Orbán Viktor szerint túl kell látni Magyarország és Európa határain, nyitottan, fogékony lelkülettel kell tekinteni mindarra, ami a világban történik. Aki nem figyel, nem fogja megérteni mi történik, vesztese lesz a változásoknak - összegezte a miniszterelnök, aki több példát említett a rend megdőlésére és kiemelte azt is, hogy a világgazdaság központja egyre inkább keletre tevődik át.

Európa tétovázik – jelentette ki, s ezt annak tulajdonította, hogy a kontinens elbizonytalanodott saját identitásával, céljaival kapcsolatban. A párizsi terrormerénylet sokkolta a kontinenst, de senki sem lehet biztos abban, hogy az ezt követő vajúdásból alkalmas válaszok fognak megszületni – hangsúlyozta a miniszterelnök, hozzátéve, hogy míg Európa változatlanul a multikulturalizmus, a politikai korrektség, és hasonló bűvszavak varázsában vívja vitáit például a bevándorlásra vonatkozóan, addig Ausztrália képes megvédeni a határait.

Egy bizonytalan és kiszámíthatatlan világban nekünk, európaiaknak komolyabban kellene vennünk azokat a válaszokat, amelyeket az életösztöneink diktálnak, ahelyett, hogy a vudu és a tabu világába menekülnénk saját életünk kérdései elől – hangoztatta. Álláspontja szerint ugyanis Európa ma meglehetősen terméketlen állam- és rendszer-vitát vív, s ezek aligha csillapodnak majd. Azt is mondta, néha úgy érzi, hogy a vitáknak nagyobb a becsülete, mint a munkának, ez esetben viszont Európa lemarad, mert amíg Európa vitázik, addig a kelet dolgozik.

A kormányfő kitért arra is, hogy 25 évvel ezelőtt, amikor Magyarország visszaszerezte az önrendelkezését, nem gondolta, hogy ez a pillanat egy 20 éves huzavona kezdetét jelenti, s nem lesz elég akarat és erő véghezvinni azokat a szükséges, hatalmas és mélyreható változásokat, amelyekkel Magyarország a kommunizmus után ismét erős, büszke, keresztény, nyugati és polgári berendezkedésű országgá válhat.

„Lesajnált és reménytelen helyzetből, külföldi támadások és kritikák közepette fogtunk munkához öt évvel ezelőtt” – fogalmazott a miniszterelnök, aki szerint a 2014-es választás visszaigazolta, hogy jó irányba indult az ország. Kifejtette: 1800 nap alatt leküzdötték a gazdasági válságot, megteremtették a pénzügyi stabilitás feltételeit, csökkentették az államadósságot, új alaptörvényt hoztak, megerősítették a magyarok összetartozását, több 100 ezer embert mentettek ki az adósrabszolgaságból. További feladatként jelölte meg az oktatási rendszer átalakítását és brit példára hivatkozva méltatta, hogy ma már fel lehet vetni a teljes foglalkoztatást és azt, hogy a keményen dolgozó emberek ne csak a hírekben találkozzanak gazdasági sikerekkel, hanem az életükben is érezzék.

Álláspontja szerint Magyarország abban a helyzetben van ma, amit 25 éve kívánt, s a választásig hátralévő három évben elsöprő parlamenti többség, nagy támogatottság és akcióképes kormányzat áll rendelkezésre.

Orbán Viktor megköszönte a résztvevőknek, hogy pártfogói Magyarországnak a világban és azt kérte tőlük, hogy mondják el mindenhol: a kormány sikerre viszi a polgári berendezkedés programját.

A résztvevők ezt követően egyebek mellett országimázsról, turizmusról és innovációról kérdezték a kormányfőt. A Magyarország megítélését firtató kérdésre azt felelte, hogy egy nagyon erős, magát progresszívnek tartó szellemi irányzat van jelen mindenütt, ami a korlátok lerúgásában látja a szabadság kiteljesedését, s ezzel Magyarország nem ért egyet és nem is fogja azt hazudni, hogy egyetért.

A Magyarország Barátai Alapítvány 2011-ben jött létre azzal a céllal, hogy a világban élő magyarságot tájékoztassa, és világszerte bevonja az embereket a magyarok által végzett sikeres társadalmi, kulturális, gazdasági és tudományos tevékenységekbe.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!