Egyhangú igen a zárónyilatkozatra

A Magyar Diaszpóra Tanács sikeresnek ítéli a honosítást és az állampolgárság megállapítását, és bíznak benne, hogy a lehetőséggel minél többen élnek majd a jövőben. Többek között ezt tartalmazza a tanács V. ülésén, szerdán egyhangúlag elfogadott zárónyilatkozat, amelyet Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes ismertetett sajtótájékoztatón.

Semjén Zsolt elmondta: 60 ezer állampolgársági megállapítást végeztek el, és a közel 740 ezer esküt tevővel együtt, az év végére mintegy 800 ezer új magyar állampolgár lesz. A ciklus végére egymillió lesz azok száma, akik magyar állampolgárrá válnak – erősítette meg.

A kormányfő helyettese kitért arra is, hogy a diaszpóra magyarsága üdvözölte a Kőrösi Csoma Sándor programot, amelynek keretében százan utaznak ki a kinti közösségek megerősítésére. Idén már 26 országban tevékenykednek ösztöndíjasok, és a programra egymilliárd forint áll rendelkezésre. Az új állomások között említette Görögországot, Törökországot, Ciprust és Új-Zélandot.

A résztvevők, a zárónyilatkozat szerint, reményüket fejezték ki, hogy a program 2016-ban is folytatódik.

A tanács üdvözölte a diaszpórában fennmaradt magyar hagyatékokról és tárgyi örökségekről gondoskodást vállaló Mikes Kelemen program eredményeit. Semjén Zsolt jelezte: a programot idén digitalizálással, történeti kutatásokkal és életút interjúk készítésével egészítették ki, ennek keretében 10 ösztöndíjas érkezett a diaszpóra szervezeteihez.

A dokumentum alapján a tanács támogatja azt a döntést is a diaszpóráról összegyűlt tudás bemutatására Emigrációs és Diaszpóra Központ jöjjön létre, amely vállalja a diaszpóra gyűjtemények adatbázisban való feldolgozását, az ott élőkkel való kapcsolat erősítését, és állandó, valamint időszaki kiállításokon mutatja be a magyar emigráció történetét, a témában tudományos és ismeretterjesztő előadásokat, konferenciákat szervez.

Támogatják továbbá a világban fellelhető magyar értékeket és emlékeket bemutató Julianus Program folytatását, és üdvözlik, hogy általa már több száz magyar emlék vált elérhetővé a Nemzeti Regiszteren. Arra biztatják a tagszervezeteket, hogy adatszolgáltatásukkal, saját gyűjtésükkel járuljanak hozzá a kataszter folyamatos bővítéséhez.

A nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes szerint a diszpóra tanács fontos szerepet játszik magyar államérdek szempontjából. A diaszpóra mára egységes és rendezett szervezet, amely nagy szolgálatot tesz Magyarországnak. Megrendítő az a hazafiasság, amivel kiálltak a magyarság mellett, amikor erre szükség volt – fogalmazott a kormányfő helyettese.

Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár hozzátette: kiegészült a dokumentum Reconnect Hungary program folytatásával. (A 2012-ben indított ReConnect Hungary program az izraeli, örmény és ír „birthright” – programokkal rokon. Célja, hogy egy kéthetes magyarországi program keretében azon, magyar felmenőkkel rendelkező észak-amerikai fiatalok, akik keresik vagy erősíteni szeretnék magyar identitásukat, megismerkedhessenek az anyaország társadalmi, kulturális és gazdasági életével.) 

Az ülésen, az államtitkár beszámolója szerint, kiemelték a résztvevők a kárpát-medencei szórványmagyarságot segítő Petőfi Sándor program jelentőségét is.  Kitértek arra is: a történelmi egyházak kiemelkedő munkát végeznek a nemzeti identitás megtartásában.

A Magyar Diaszpóra Tanács résztvevőit este vendégül látja a Parlamentben a Kövér László, az Országgyűlés elnöke.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!