Egymilliárd forintos program indul pedagógiai szaktanácsadói képzésre

Csaknem egymilliárd forintos program indul pedagógiai szaktanácsadói képzésre – jelentette be a köznevelésért felelős államtitkár kedden Budapesten. Beszélt emellett arról is, hogy a meglévő, ismert hiányosságok ellenére vállalni kellett a mindennapos testnevelés bevezetését. Hoffman Rózsa reagált Osztolykán Ágnes beszédére is: az államtitkár szerint az oktatásban nem helyes út a sztrájk. Felidézte, hogy öt szakszervezettel már sikerült megállapodni.

Csaknem egymilliárd forint szaktanácsadói képzésre

Csaknem egymilliárd forintos program indul pedagógiai szaktanácsadói képzésre – jelentette be a köznevelésért felelős államtitkár kedden Budapesten. Hoffmann Rózsa sajtótájékoztatón kiemelte: felgyorsult a köznevelés megújítása, és az átalakítások részeként „újjáélesztik” a szaktanácsadói szolgáltató rendszert, amelyet nem szabályozott egységes szakmai protokoll, és a pénzügyi források is egyre inkább kimerültek.   

A szaktanácsadók képzése most különösen fontos, mivel szeptembertől az új Nemzeti alaptanterv szerint kezdődik meg a tanítás – hangsúlyozta a köznevelési államtitkár, hozzátéve: az új típusú szaktanácsadói szolgáltatások fontos eleme a pedagógusok munkájának támogatása.    

Nem főállású szaktanácsadókra gondolnak, hanem azokra, akik a mindennapi gyakorlatban most is benne vannak, és mesterpedagógus minősítést kapnak – válaszolta egy kérdésre az államtitkár. A program több évre szól, és ezres nagyságrendű szaktanácsadói létszámról lehet szó – jelezte Hoffmann Rózsa.
A most mintegy 17-18 ezer szaktanácsadói látogatást magában foglaló, csaknem egymilliárd forint értékű „pilot programot” az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI) közbeszerzés keretében bonyolítja le. A program keretében 800 szaktanácsadó-jelölt képzése valósulhat meg.

A jelentkezéseket szerdától várják, a résztvevők a program során április 15. és augusztus 31. között szaktanácsadói tevékenységre felkészítő képzésben részesülnek, a részvétel ingyenes.

Kaposi József, az OFI főigazgatója kifejtette: most felkészítik azokat a szaktanácsadókat, akik jövőre már a kiválasztott iskolákban kezdik meg a munkát. A főigazgató személyi trénerhez hasonlította a leendő szaktanácsadókat, akik segítik a pedagógusokat a mindennapos munkában. Rámutatott: a projekt alapján új továbbképzési rendszerben gondolkodnak, és az eddigi „kínálatvezérelt” továbbképzési rendszert át szeretnék alakítani „keresletvezéreltté”, azaz olyan képzéseket javasolnak, amelyek a pedagógusok életpálya-modellben való jobb teljesítését teszik lehetővé. Az érintettek jövőre vagy órakedvezményt, vagy külön díjazást kapnak a szaktanácsadói munkáért, ennek összegét most kalkulálják - fűzte hozzá.

Pompor Zoltán szakmai vezető arról beszélt, hogy a fő cél a jó gyakorlatok feltárása, és erre épülne az új típusú szaktanácsadói szolgáltatások kialakítása. A szükségleteket felmérő és fejlesztő, értékelő látogatások szeptember és december között lesznek, míg a mentoráló látogatásokat 2014 szeptember és december között tartják.

A projekt keretében húszféle szaktanácsadói képzés fejlesztését és akkreditációját tervezik.

Az oktatásban nem helyes út a sztrájk

A köznevelésért felelős államtitkár szerint az oktatásban nem helyes út a sztrájk. Hoffmann Rózsa ezt az LMP-hez tartozó Osztolykán Ágnes parlamenti képviselő keddi budapesti sajtótájékoztatójára reagálva mondta. Felidézte, hogy a hat szakszervezet közül öttel sikerült megállapodni, és szerdán folytatódnak az érdekvédőkkel a tárgyalások. A nagy többség úgy látja, hogy a munkabeszüntetésnek nincs értelme, jogosultsága, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) az a szakszervezet, amelyik úgy gondolja, hogy sztrájkolni kell, „mert szörnyű dolgok történnek”.

Hoffmann Rózsa szerint ha egy ellenzéki politikus ilyen nyíltan beáll a sztrájkot hirdető szakszervezet mellé, és annak elnöke rendszeresen megjelenik olyan ellenzéki megmozdulásokon, amelyek kimondott végső célja, hogy a kormány megbuktassák, akkor ez önmagáért beszél. Az államtitkárnak tanáremberként is az az álláspontja, hogy az oktatás világában a sztrájk nem helyes út, hiszen az oktatás alapvetően a gyerekekért van. Kiemelte: az elindított változások a gyerekek érdekét és a pedagógusok felemelését szolgálják. Megjegyezte: jogkövető állampolgárként, politikusként nem vonja kétségbe a szakszervezeteknek azt a jogát, hogy szabályozott keretek között sztrájkoljanak.

Osztolykán Ágnes kedden arról beszélt, hogy az LMP véleménye szerint a pedagógusoknak nyomást kell gyakorolniuk az államra és a kormányra. A független képviselő azt mondta, látható, hogy a hatalmon lévők csak az erőből értenek, ezért a tanároknak sztrájkolniuk kell, ha el akarják érni a jogos követeléseiket.

A PDSZ korábban gördülő sztrájkot hirdetett ezzel a héttel kezdődően, de a munkabeszüntetés megkezdését a múlt héten felfüggesztették, és munkaügyi bírósághoz fordultak, hogy az mondja ki, a közoktatásban dolgozók nem kötelezhetőek az elégséges szolgáltatás biztosítására.

A hiányosságok ellenére vállalni kellett a mindennapos testnevelés bevezetését

A köznevelésért felelős államtitkár szerint a meglévő, ismert hiányosságok ellenére vállalni kellett a mindennapos testnevelés bevezetését. Ezt Hoffmann Rózsa mondta kedden egy más témában tartott sajtótájékoztatón az MTI kérdésére. Sportolni nemcsak tornateremben lehet, hanem más helyszíneken is, számos lehetőség kínálkozik – mutatott rá. Az államtitkár kifejtette: több mint hétezer pedagógus továbbképzését tervezik a sportszövetségekkel, és számos olyan programot is szeretnének indítani, amely az infrastruktúra fejlesztését, tornatermek építését, bővítését célozza.

A társadalom túlnyomó többsége támogatja a mindennapos testnevelés bevezetését – mondta, hozzátéve: pontosan látják az emberek, hogy a gyerekek rossz egészségi állapota ezt halaszthatatlanná tette. Ezért arra kell koncentrálni, hogy sportoljanak, mozogjanak a gyerekek – hangsúlyozta. Hozzátette: a jó testnevelő tanárok csodákat tudnak művelni nemcsak a gyerekek fizikai fejlesztésében, hanem morális nevelésében is. Ezért a pedagógusképzésben és a továbbképzésben ez kiemelt terület.

Az intézmények több mint 75 százaléka szerint a mindennapos testnevelés bevezetésének első üteme megfelelően sikerült, ugyanakkor egy a kormány által még nem tárgyalt, az MTI birtokába került és hétfőn közölt összegzés szerint a legnagyobb problémát a tornatermek, a sportpályák és a felszerelések hiánya okozza.

A Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter által jóváhagyott dokumentum szerint a nagyobb arányú, felmenő rendszerű bevezetés során is problémák mutatkoznak majd az infrastruktúra (nem csupán tornaterem, hanem a higiéniás körülmények) tekintetében is és a pedagógusellátásban.

A Magyar Testnevelő Tanárok Országos Egyesülete és a Magyarországi Szülők Országos Egyesülete az egységes, intézményben megszervezett heti öt testnevelés tanóra megtartása mellett és annak kiváltását ellenezve foglalt állást - olvasható az összegzésben.

Kitértek arra is, hogy a következő tanévben a 2011-2012-es alapállapothoz képest már országosan mintegy heti 60 ezer tanóra többlettel kell számolni, ami – feltéve, hogy a mostani tanév 30 ezer többletórája továbbra is megoldható a jelenlegi finanszírozási keretek között – a következő tanévtől heti 30 ezer, többletfinanszírozást igénylő tanórát, a jelenlegi és várható munkaidő-számítási paraméterek mellett mintegy 1350 teljes pedagógus-álláshelyet jelent.

A mindennapos testnevelést az iskolai nevelés-oktatás első, ötödik, kilencedik évfolyamán 2012. szeptember 1-jével kezdődően felmenő rendszerben kell megszervezni. Ezeken az évfolyamokon a helyi tantervbe legalább heti öt testnevelésórát kell beépíteni.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!