Egyre több önkéntes csatlakozik a karitatív szervezetekhez

A migrációról, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) feladatvállalásáról és a kárpátaljai helyzetről egyeztettek a karitatív szervezetek a Karitatív Tanács keddi ülésén – mondta az Emmi egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára sajtótájékoztatón, Budapesten. Soltész Miklós közlése szerint a karitatív szervezetek nemzetközi segítséget is kapnak, és ők maguk is sokszor a határon átnyúlva, Horvátországban és Szerbiában is dolgoznak.

Az államtitkár elmondta: a Karitatív Tanács tagjai - a Katolikus Karitász, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, a Református Szeretetszolgálat, az Ökumenikus Segélyszervezet és a Magyar Vöröskereszt -, továbbá a Johannita Segítő Szolgálat, a Szent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálat vezetői arról számoltak be, hogy egyre több önkéntes csatlakozik hozzájuk, így el tudják látni az elmúlt időszakban megsokszorozódott feladataikat.

Soltész Miklós beszámolt arról is, hogy a megbeszélésen egyeztettek a HÖOK vezetőivel is. A leendő nyelvtanárok, nyelvészek, orvostanhallgatók, szociális munkás szakon tanuló diákok a tolmácsolásban, a családok, fiatalok ellátásában tudnak majd segíteni, továbbá a hallgatói szervezet felajánlotta egy-egy terület megtisztítását, rendbetételét is. A Karitatív Tanács tagjai azt kérték a HÖOK vezetőitől, hogy a karitatív szervezetek munkájába bekapcsolódva, az ő irányításukkal dolgozzanak, hiszen így biztosítható, hogy a fiatalok szakszerűen, rendszeresen és folyamatosan segítsenek.

Soltész Miklós szólt arról is, hogy továbbra is nagy figyelmet fordítanak a kárpátaljai, ukrajnai helyzetre. "Nem szabad, hogy a migrációs válság elfedje a kárpátaljai, illetve ukrajnai segítségnyújtás szükségességét". A megbeszélésen a segélyszervezetek döntöttek arról, hogy újrakezdik, illetve folytatják az élelmiszer- és pénzadományok gyűjtését, továbbá a fűtés- és kazánszerzési támogatást, amelyre ezen a télen is nagy szükség lesz Kárpátalján.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!