Egység nélkül nincs magyar érdekérvényesítés Kárpátalján

A magyar egység a feltétele a magyar érdek érvényesítésének Kárpátalján – üdvözölte Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes azt, hogy a két meghatározó ukrajnai magyar szervezet, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) napközben választási együttműködést kötött.

Semjén Zsolt az MTI-hez eljuttatott közleményében úgy fogalmaz: a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) között kialakult konstruktív együttműködés és a példaértékű megállapodás a kárpátaljai magyar közösség érdeke, „hiszen a magyar egység az érdekeink érvényesítésének feltétele".

A legteljesebb körű magyar önkormányzati képviselet sikeres megjelenítése a kárpátaljai magyarság szülőföldön való boldogulásának egyik legfontosabb eszköze – tette hozzá a kereszténydemokrata politikus.

A KMKSZ és az UMDSZ a 2015. október 25-re kitűzött ukrajnai helyhatósági választásokon folytatandó együttműködésről kötött megállapodást.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!