Elektronikussá válnak jövő júliustól az anyakönyvi eljárások a Magyary Zoltán egyszerűsítési program részeként – mondta Rétvári Bence, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium kereszténydemokrata parlamenti államtitkára budapesti sajtótájékoztatóján. Az államtitkár kifejtette: az új szabályokkal jelentősen egyszerűsödik az anyakönyvi eljárás, könnyebbé válik az állampolgárok ügyintézése, az anyakönyvvezetők és más szakemberek munkája.
Az államtitkár felidézte, hogy 1895. október 1-én alakult ki a mai napig használt anyakönyvezési rendszer. Az eddig érvényes gyakorlatot váltja fel jövő nyártól az elektronikus anyakönyvezés, és egységes, az egész országra kiterjedő rendszert vezetnek be.
Rétvári Bence a részletekről szólva elmondta: az új rendszerben adattakarékossági és célszerűségi okokból az adatok nyilvántartása nem anyakönyvi események alapján, hanem személyhez kötötten történik majd, és a korábban vezetett négyféle anyakönyvet egyféle váltja fel, amivel felszámolhatók az anyakönyvek közötti értesítési kötelezettségek.
Az anyakönyvből továbbra is lehet majd kivonatot és hatósági bizonyítványt kiállítani, de újdonság, hogy a kivonat kiállítására a külképviseleteken is lehetőség nyílik majd.
Mostantól nem kell majd utazni, hónapokat vagy heteket várni a dokumentumokra, hanem bármelyik anyakönyvezetőnél kikérhetők lesznek a törvény hatályba lépése után a születésre, halálra, házasságkötésre vonatkozó kivonatok. Ezek az eddig külön nyilvántartásban szereplő adatok mostantól egy helyen lesznek.
Az elektronikus anyakönyvi nyilvántartás tartalmazni fogja az apai elismerő nyilatkozatokra vonatkozó adatokat, valamint bevezetésével szükségtelenné válik a házassági anyakönyv aláírása, utóbbi pótlására bevezetik a házasságkötési lapot, így megmarad az aláírás ünnepélyes szertartása. A törvénytervezet újraszabályozza az okirat-nyilvántartást, és ezzel nyomon követhető lesz az anyakönyvi kivonat útja.
A módosításokhoz szükséges közel egymilliárd forintos informatikai fejlesztéseket uniós pályázati forrásból finanszírozzák – hangsúlyozta az államtitkár, hozzátéve még, hogy az anyakönyvvezetők fél éves képzésen vesznek majd részt.
Az eddigi papíralapú anyakönyveknél, ha bárkinek, bármilyen változása következik be, például házasságot köt, akkor digitalizálják a születési anyakönyvét a férjnek és a feleségnek is, és ilyen formában kapják meg azt. Így évek alatt, folyamatosan digitalizálják az adatokat.
A javaslatot jövő héten kezdheti tárgyalni a parlament – mondta Rétvári Bence.