Soltész Miklós, megalakulása harmincadik évfordulója alkalmából köszöntötte az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetségét. A Magyar Nemzeti Múzeumban megtartott eseményen részt vett Bernáth Ildikó fogyatékosságügyi miniszteri biztos és a köztársasági elnök felesége, Schmittné Makray Katalin. Amikor olyan környezetben vagyok, ahol fogyatékkal élők és gondozóik vannak együtt, még közelebb érzem magamhoz a szociális területet – mondta köszöntőjében az államtitkár.
Fogyatékkal élő gyermeket nevelni, illetve egy, az ÉFOÉSZ-hoz hasonló szervezetet megalapítani és működtetni egyaránt embert próbáló feladat – jelentette ki a kereszténydemokrata politikus.
Az államtitkár köszönetet mondott a szülőknek, orvosoknak, segítőknek, az egyesület létrehozóinak. Mint mondta: a szervezet harmincéves működése igazolja létjogosultságát.
A politikus szólt arról is, hogy a Velencei-tó mellett, illetve Zánkán valósul meg az a projekt, amelynek segítségével sportolási és pihenési lehetőséghez jutnak a rászurulók és családjaik. Soltész Miklós kitért arra, hogy az Új Széchenyi Terv keretében közel hétszázmillió forintot fordítanak majd korai fejlesztésre annak érdekében, hogy a szakemberek megoszthassák a hatékony módszereket, illetve beszerezhessék a szükséges eszközöket.
A mintegy nyolcmilliárd forintos, Európai Uniós pénzből megvalósuló akadálymentesítési pályázatról szólva az államtitkár hangsúlyozta: kiemelten fontos a megvalósítás módja, azonban nem csupán fizikai, hanem szellemi akadálymentesítésre is szükség van az országban.