Együtt van a magyar nemzet

Felelősek vagyunk azért, hogyan bánunk az időnkkel és mire fordítjuk javainkat - mondta Erdő Péter bíboros a megújult Budavári Nagyboldogasszony-templom (Mátyás-templom) megáldásához, valamint a templom új oltárának felszenteléséhez kapcsolódó szentmisén. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes beszédében hangsúlyozta:a magyar történelem egésze a példa arra, hogy nem választható el egymástól a kereszténység és a nemzet története, a Mátyás-templom pedig önmagában szimbolizálja a kettő egységét.

Az eseményen részt vett Áder János köztársasági elnök és felesége, Herczegh Anita, valamint Orbán Viktor miniszterelnök és felesége, Lévai Anikó, továbbá Boross Péter és Medgyessy Péter volt kormányfő.  

A bíboros szentbeszédében kiemelte: kinek a pénze, kinek az ideje, a munkaereje vagy a kedvessége az, amit fel tud ajánlani a többiekért.   

Erdő Péter utalt arra, hogy az oltár mint külön berendezési tárgy már a legősibb keresztény időkben is használatban volt. „A kőből készült oltár emlékeztessen bennünket a régi katakombákra, ahol a vértanúk sírja felett mutatták be a szentmisét. Erre emlékezve helyezi az egyház szentek ereklyéjét az oltárba” – mondta.  

Úgy fogalmazott: „Ünnepi örömmel áldottuk meg ezt a teljesen felújított, gyönyörű templomot. Vallásos tisztelettel szenteljük fel az új oltárt, amely igazán méltó a mai egyház liturgikus életéhez”.  

Semjén Zsolt, nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes beszédében kiemelte: „Ez a mai ünnep jelképe annak, hogy a történelem viharai és megpróbáltatásai után mégiscsak helyreáll a dolgok normális rendje”, ami abban mutatkozik meg, hogy „együtt van az egyház, együtt vannak az állami hatóságok, együtt van a magyar nemzet”. Mint mondta, a magyar történelem egésze a példa arra, hogy nem választható el egymástól a kereszténység és a nemzet története, a Mátyás-templom pedig önmagában szimbolizálja a kettő egységét.  

Emlékeztetett arra: 1999. május 24-én hozta meg a kormány azt a döntést, hogy az egyház tulajdonába visszaadja a templomot, „mert az a helyes és az a normális, hogy ha egy templom az egyház tulajdonában van, nem pedig államosítva, nem pedig elrabolva, nem pedig más méltatlan célokra használva”. Ez a templom szimbóluma annak, hogy a magyar nemzet büszke a történelmére és jelképezi a magyar történelem dicsőségét is – jelentette ki.  

Süllei László, a Mátyás-templom plébánosa megköszönte a magyar államnak a felújításhoz nyújtott anyagi fedezetet.      

Az eseményen megjelent mások mellett Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke, Hölvényi György egyházügyi államtitkár, Rogán Antal a Fidesz és Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője, Tarlós István, Budapest főpolgármestere, valamint Habsburg György és Habsburg Mihály főhercegek, illetve Alberto Bottari de Castello apostoli nuncius.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!