Eldőlt minden fontos kérdés

Látványos győzelmet aratott a Fidesz-KDNP páros. Kétharmados többsége lesz az Országgyűlésben a következő ciklusban is. Eldőlt minden fontos kérdés. A végső összeszámláláskor kiderült: egyetlen, még billegő helyen sem sikerült fordítania annak, aki korábban a második helyen állt. Ez pedig azt jelenti: a Fidesz-KDNP kétharmados többséggel bír újra: 133 mandátuma lesz az új, 199 fős Parlamentben, az MSZP és szövetségesei 38, a Jobbik 23, az LMP pedig 5 helyet birtokolhat. Íme, a táblázatainkban is nyomon követhető valóság.

Az április 6-i szavazáson a választópolgárok két külön szavazólapon adhatták le voksukat: egyrészt voksolhattak arra, kit szeretnének az országgyűlési egyéni választókerületükben (ebből 106 van) képviselőnek, másrészt egy másik íven arról dönthettek, hogy az országos listáról melyik pártot vagy nemzetiséget támogatják. A magyarországi lakóhellyel nem rendelkező magyar állampolgárok csak pártlistákra szavazhattak. Az országos listán kiadható 93 mandátumot a pártlistás szavazatok és az egyéni kerületekben nem hasznosult, úgynevezett töredékszavazatok alapján osztották ki.

Eldőlt minden fontos kérdés. A végső összeszámláláskor kiderült: egyetlen, még billegő helyen sem sikerült fordítania annak, aki korábban a második helyen állt. Ez pedig azt jelenti: a Fidesz-KDNP kétharmados többséggel bír újra: 133 mandátuma lesz az új, 199 fős Parlamentben, az MSZP és szövetségesei 38, a Jobbik 23, az LMP pedig 5 helyet birtokolhat.

A KDNP frakcióját tizenhat képviselő alkotja. Egyetlen jelöltje sem botlott el. Elkötelezett régi, számtalanszor bizonyított harcosok, az ellenzék soraiban, sok más mellett, legfőképp az bosszantja, hogy nem lengték, lengik körül őket az oly divatos korrupciós legendák. És honi sorokban is él az elismerés: sokat tettek, és joggal remélhetően tesznek még szép hazánk boldogulásért. 

A KDNP-én kívül a Fidesszel szövetséges szervezetek vezetői is biztos helyen végeztek. A Nemzeti Fórumot vezető Lezsák Sándor, Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Országos Szövetségének elnöke, Győrffy Balázs, alelnöke, Turi-Kovács Béla, a Kisgazda Polgári Egyesületet vezetője, Szatmáry Kristóf, a Vállalkozók Pártjának elnöke, Ágh Péter, a Fidelitas elnöke és Farkas Flórián, a Lungo Drom vezetője is a Tisztelt Ház tagja lesz.

A baloldal öt szövetséges pártja Budapesten, Szegeden és Miskolcon kívül sehol nem tudtak nyerni. A fővárost viszont megfelezték. Közülük egyedül az MSZP-nek lehet frakciója.

A Jobbik oldalán is csendesedett a kampányban zengzetes üdvrivalgás. Mandátumarányban a Mesterházi–Gyrurcsány–Bajnai–Fodor-csapat nagyon megverte, egyéni győzelmi esélynek pedig Miskolcon kívül még csak a közelében sem járt. Ráadásul Budapesttel sem tudott mit kezdeni. Tény viszont: szavazóbázisát növelni tudta, az eddig bevehetetlennek hitt nyugat-magyarországi településeken is, ahol a második erőként jegyzi önmagát.

Az ellenzéki parlamenti pártok közül egyedül az LMP örülhet felhőtlenül. Már a bejutásnak is, miután a barátoknak hitt baloldali-liberális körök szétszakították a pártot, a frakciót, szinte a semmiből jöttek vissza. 

Bebizonyosodott az is, hogy a törpepártok, gyakorlatilag labdába sem rúgtak. Hiába indulhattak minden eddiginél többen,  a  ”rossz nyelvek” szerint, valójában nem a szavazatok, hanem sokkal inkább az állami támogatáson millióinak megszerzése vezérelte őket.

+

A régi parlament megbízatása a következő Országgyűlés megalakulásáig tart. Igazodva a létszámcsökkentéshez, a már átalakított ülésteremben 199 országgyűlési képviselő kezdheti – „elméletileg” – az elkövetkezendő négy évre szóló munkáját. Az új Országgyűlés alakuló ülését az Alaptörvény értelmében a köztársasági elnök hívja össze a választást követő 30 napon belül.

Az új képviselők a mandátumvizsgálat eredményéről szóló határozat elfogadása után esküt tesznek, majd vita nélkül határoznak a választással kapcsolatos beszámolók elfogadásáról, bejelentik a frakciók megalakulását.

Megválasztják – az országgyűlési törvény szerint a frakcióvezetők indítványára, a korelnök javaslata alapján – titkos szavazással a házelnököt, az alelnököket és a jegyzőket. Közös indítvány híján a legnagyobb létszámú képviselőcsoport vezetője jogosult a házelnök személyére indítványt tenni. Ez esetben az alelnököket és a jegyzőket már az ő javaslatára választják meg, a frakcióvélemények meghallgatása után. A háznagyot a házelnök javaslatára választják meg.

A miniszterelnök személyére a köztársasági elnök terjeszt elő javaslatot. Megválasztásához a képviselők több mint a felének szavazata szükséges, s ha megtörténik, esküt tesz, majd azonnal hivatalba is lép.

Eredmények fekete-fehérben

Pártok

 

Egyéni jelöltek

Országos listák

Összesen

szavazat

mandátum

szavazat

mandátum

szavazat

mandátum

FIDESZ-KDNP - Fidesz-Magyar Polgári Szövetség - Kereszténydemokrata Néppárt

 2 165 344 

 96 

 2 264 730 

 37 

 4 430 074 

 133 

MSZP-Együtt-PM-DK-MLP - Magyar Szocialista Párt - Együtt, a Korszakváltók Pártja - Párbeszéd Magyarországért Párt – Demokratikus Koalíció - Magyar Liberális Párt

 1 317 877 

 10 

 1 290 804 

 28 

 2 608 681 

 38 

JOBBIK - Jobbik Magyarországért Mozgalom

 1 000 637 

 0 

 1 020 476 

 23 

 2 021 113 

 23 

LMP -  Lehet Más a Politika

 244 191 

 0 

 269 413 

 5 

 513 604 

 5 

A Haza Nem Eladó Mozgalom Párt

 23 037 

 0 

 23 507 

 0 

 46 544 

 0 

SMS - Seres Mária Szövetségesei Mozgalom 

 20 229 

 0 

 22 219 

 0 

 42 448 

 0 

MUNKÁSPÁRT -  Magyar Munkáspárt

 12 712 

 0 

 28 323 

 0 

 41 035 

 0 

ZÖLDEK - Zöldek Pártja

 9 392 

 0 

 18 555 

 0 

 27 947 

 0 

SZOCIÁLDEMOKRATÁK – Szociáldemokraták Magyar Polgári Pártja  

 12 232 

 0 

 15 073 

 0 

 27 305 

 0 

SEM – Sportos és Egészséges Magyarországért Párt

 11 746 

 0 

 12 563 

 0 

 24 309 

 0 

JESZ – Jólét és Szabadság Demokrata Szövetség

 13 051 

 0 

 9 925 

 0 

 22 976 

 0 

KIT – Közösség a Társadalmi Igazságosságért Néppárt

 10 551 

 0 

 10 969 

 0 

 21 520 

 0 

EGYÜTT 2014 – Együtt 2014 Párt

 6 361 

 0 

 14 085 

 0 

 20 446 

 0 

MCP – Magyarországi Cigánypárt

 9 030 

 0 

 8 810 

 0 

 17 840 

 0 

FKGP: Független Kisgazda-Földmunkás - és  Polgári Párt

 7 175 

 0 

 8 083 

 0 

 15 258 

 0 

ÖP – Összefogás Párt

 6 887 

 0 

 6 554 

 0 

 13 441 

 0 

FÜGGETLEN - Új Független Párt

 12 850 

 0 

 0 

 0 

 12 850 

 0 

ÚDP – Új Dimenzió Párt

 1 706 

 0 

 2 100 

 0 

 3 806 

 0 

ÚMP – Új Magyarország Párt

 2 018 

 0 

 1 578 

 0 

 3 596 

 0 

ÉLŐLÁNC – Élőlánc Magyarországért

 3 328 

 0 

 0 

 0 

 3 328 

 0 

Kisgazdapárt - MIÉP

 2 054 

 0 

 0 

 0 

 2 054 

 0 

4K! – Negyedik Köztársaság Párt

 1 897 

 0 

 0 

 0 

 1 897 

 0 

MGP – Magyar Gazdaság Párt

 1 534 

 0 

 0 

 0 

 1 534 

 0 

EP – Elégedetlenek Pártja

 1 362 

 0 

 0 

 0 

 1 362 

 0 

SZDP -  Szociáldemokrata Párt

 1 058 

 0 

 0 

 0 

 1 058 

 0 

MSZDP – Magyarországi Szociáldemokrata Párt

 937 

 0 

 0 

 0 

 937 

 0 

SZEM-NŐPÁRT – Szövetségben Együtt Magyarországért 

 840 

 0 

 0 

 0 

 840 

 0 

TEMPO – Tiszta Energiával Magyarországért Párt

 831 

 0 

 0 

 0 

 831 

 0 

MDU – Magyar Demokratikus Unió

 762 

 0 

 0 

 0 

 762 

 0 

NEMZETI ÉRDEKÉRT – Nemzeti Érdekért Párt 

 683 

 0 

 0 

 0 

 683 

 0 

EU. ROM - Európai Roma Keresztények Jobblétéért Demokratikus Párt

 637 

 0 

 0 

 0 

 637 

 0 

MACSEP – Magyar Cselekvő Párt

 612 

 0 

 0 

 0 

 612 

 0 

KMSZ – Keresztény Magyarok Szövetsége

 581 

 0 

 0 

 0 

 581 

 0 

MCF – MCF Roma Összefogás Párt

 540 

 0 

 0 

 0 

 540 

 0 

MRPP – Magyar Republikánus Politikai Párt

 462 

 0 

 0 

 0 

 462 

 0 

NFP – Nemzeti Forradalmi Párt                  

 448 

 0 

 0 

 0 

 448 

 0 

EURÓPAI BALOLDAL – Magyarországi Munkéspárt 2006 – Európai Baloldal

 390 

 0 

 0 

 0 

 390 

 0 

MKSZU - Magyar Keresztény Szociális Unió

 372 

 0 

 0 

 0 

 372 

 0 

SZMP – Szabad Magyarok Pártja

 364 

 0 

 0 

 0 

 364 

 0 

AQP - Aquila Párt

 363 

 0 

 0 

 0 

 363 

 0 

A VÁLASZ -  A Válasz Párt

 239 

 0 

 0 

 0 

 239 

 0 

HATMAP – Határon túli Magyarok Pártja

 218 

 0 

 0 

 0 

 218 

 0 

REND, SZABADSÁG -  Rend, Szabadság, Jólét Párt

 199 

 0 

 0 

 0 

 199 

 0 

TBP - Társadalmi Béke Párt 

 182 

 0 

 0 

 0 

 182 

 0 

ÚGP - Új Generációk Pártja

 167 

 0 

 0 

 0 

 167 

 0 

SZAVA – Szabad Választók Pártja

 152 

 0 

 0 

 0 

 152 

 0 

EGYIKSEM – Megoldás egyik sem! Civilkontroll Párt

 71 

 0 

 0 

 0 

 71 

 0 

KALÓZPÁRT – Kalózpárt

 64 

 0 

 0 

 0 

 64 

 0 

MAJP – Magyarország Jövője Párt

 58 

 0 

 0 

 0 

 58 

 0 

NÉP – Nemzeti Érdekért Párt

 58 

 0 

 0 

 0 

 58 

 0 

MEGÚJULÁS PÁRT – Magyarország Megújulásáért Párt

 52 

 0 

 0 

 0 

 52 

 0 

MNP – Magyar Nemzeti Párt

 37 

 0 

 0 

 0 

 37 

 0 

NOP - Nép Oldali Párt 

 18 

 0 

 0 

 0 

 18 

 0 

Rendpárt í

 12 

 0 

 0 

 0 

 12 

 0 

KDNP

Országos lista

Egyéni

 

dr. Aradszki András

PEST megye

01. sz. választókörzet

Érd

Firtl Mátyás Sándor

GYŐR–MOSON–SOPRON megye

04. sz. választó körzet Sopron

Földi László

PEST megye

12. sz. választó körzet

Cegléd

dr. Hargitai János

BARANYA megye

03. sz. választó körzet Mohács

Harrach Péter Pál

PEST megye

04. sz. választó körzet 

Vác

dr. Hoffmann Rózsa Margit

 

dr. Latorcai János

 

Móring József Attila

SOMOGY megye

03. sz. választó körzet

Marcali

dr. Rétvári Bence Máté

 

dr. Rubovszky György

Semjén Zsolt

 

dr. Seszták Miklós István

SZABOLCS–SZATMÁR–BEREG megye

03. sz. választó körzet

Kisvárda

dr. Simicskó István

BUDAPEST megye

02. sz. választó körzet

XI.kerület

Soltész Miklós

 

 

Szászfalvi László

SOMOGY megye

02. sz. választó körzet

Barcs

dr. Vejkey Imre

 

Fidesz

Országos lista

Egyéni

 

Ágh Péter

(Fidelitas)

VAS megye

02. sz. választó körzet

Sárvár

Balla György

 

 

 

 

Balla Mihály Tibor

NÓGRÁD megye

02. sz. választó körzet

Balassagyarmat

Balog Zoltán

 

Bánki Erik

 

Bányai Gábor Elemér

BÁCS–KISKUN megye

05. sz. választó körzet

Kiskunhalas

Bartos Mónika Éva

 

 

Becsó Zsolt

NÓGRÁD megye

01. sz. választó körzet

Salgótarján

Bencsik János

KOMÁROM–ESZTERGOM megye

01. sz. választó körzet

Tatabánya

dr. Bene Ildikó

JÁSZ–NAGYKUN–SZOLNOK megye

01. sz. választó körzet

Szolnok

Bíró Márk

 

 

B Nagy László

CSONGRÁD megye

02. sz. választó körzet

Szeged

Bodó Sándor

HAJDÚ–BIHAR megye

05.  sz. választó körzet

Hajdúszoboszló

Boldog István

JÁSZ–NAGYKUN–SZOLNOK megye

04. sz. választó körzet

Törökszentmiklós

Bóna Zoltán

PEST megye

08. sz. választó körzet

Szigetszentmiklós

dr. Budai Gyula

 

 

Csenger-Zalán Zsolt

PEST megye

02. sz. választó körzet

Budakeszi

Cseresnyés Péter

ZALA megye

03. sz. választó körzet

Nagykanizsa

Csizi Péter

BARANYA megye

01. sz. választó körzet

Pécs

Csöbör Katalin

BORSOD–ABAÚJ–ZEMPLÉN megye

01. sz. választó körzet

Miskolc

Czerván György

PEST megye

09. sz. választó körzet

Nagykáta

dr. Czomba Sándor

 

 

Czunyiné Dr. Bertalan Judit

KOMÁROM–ESZTERGOM megye

03. sz. választó körzet

Komárom

Dankó Béla

BÉKÉS megye

02. sz. választó körzet

Békés

Demeter Zoltán

BORSOD–ABAÚJ–ZEMPLÉN megye

04. sz. választó körzet

Kazincbarcika

Dunai Mónika

BUDAPEST

14. sz. választó körzet

XVII.ker.

Farkas Flórián

(Lungo Drom)

 

 

Farkas Sándor

CSONGRÁD megye

03. sz. választó körzet

Szentes

dr. Fazekas Sándor

JÁSZ–NAGYKUN–SZOLNOK megye

03. sz. választó körzet

Karcag

dr. Fónagy János Vilmos

BUDAPEST

03. sz. választó körzet

 XII.ker.

Font Sándor

BÁCS–KISKUN megye

03. sz. választó körzet

Kalocsa

dr. Galambos Dénes

FEJÉR megye

04. sz. választó körzet

Dunaújváros

Gelencsér Attila

SOMOGY megye

01. sz. választó körzet

Kaposvár

dr. Gulyás Gergely Győző

 

 

Gyopáros Alpár Ádám

GYŐR–MOSON–SOPRON megye

03. sz. választó körzet

Csorna

Győrffy Balázs

(MAGOSZ)

 

 

Hadházy Sándor

PEST megye

03. sz. választó körzet

Szentendre

Halász János

 

 

dr. Hende Csaba Károly

VAS megye

01. sz. választó körzet

Szombathely

Hirt Ferenc

TOLNA megye

03 . sz. választó körzet

Paks

dr. Hoppál  Péter Tamás

BARANYA megye

02. sz. választó körzet

Pécs

dr. Hörcsik Richárd

BORSOD–ABAÚJ–ZEMPLÉN megye

05. sz. választó körzet

Sátoraljaújhely

Horváth István

TOLNA megye

01. sz. választó körzet

Szekszárd

Horváth László Dezső

HEVES megye

02. sz. választó körzet

Gyöngyös

Jakab István

(MAGOSZ)

 

 

Kara Ákos

GYŐR–MOSON–SOPRON megye

02. sz. választó körzet

Győr

dr. Kerényi János

 

 

dr. Kontrát Károly

VESZPRÉM megye

02. sz. választó körzet

Balatonfüred

Kósa Lajos

HAJDÚ–BIHAR megye

01. sz. választó körzet

Debrecen

dr. Kovács József  Dezső

BÉKÉS megye

03. sz. választó körzet

Gyula

Kovács Sándor

SZABOLCS–SZATMÁR–BEREG megye

05. sz. választó körzet

Mátészalka

dr. Kovács Zoltán

VESZPRÉM megye

04. sz. választó körzet

Pápa

Kövér László

 

Kubatov Gábor

 

Kucsák László

BUDAPEST

15. sz. választó körzet

 XVIII.ker.

L. Simon László

 

 

László Tamás

BUDAPEST

12. sz. választó körzet

XV.ker.

Lasztovicza Jenő

VESZPRÉM megye

03. sz. választó körzet

Tapolca

dr. Lázár János

CSONGRÁD megye

04. sz. választó körzet

Hódmezővásárhely

Lezsák Sándor István

(Nemzeti Fórum)

BÁCS–KISKUN megye

04. sz. választó körzet

Kiskunfélegyháza

Manninger Jenő Vilmos

ZALA megye

02. sz. választó körzet

Keszthely

Mátrai Márta

 

dr. Mengyi Roland

dr. Mengyi Roland

BORSOD–ABAÚJ–ZEMPLÉN megye

06. sz. választó körzet

Tiszaújváros

dr. Molnár Ágnes

 

 

dr. Nagy István

GYŐR–MOSON–SOPRON megye

05. sz. választó körzet

Mosonmagyaróvár

dr. Navracsics Tibor

VESZPRÉM megye

01. sz. választó körzet

Veszprém

Németh Szilárd István

 

Németh Zsolt Attila

 

dr. Nyitrai Zsolt Péter

HEVES megye

01. sz. választó körzet

Eger

Orbán Viktor

 

 

Pánczél Károly

PEST megye

11. sz. választó körzet

Dabas

dr. Papcsák Ferenc

 

dr. Pesti Imre

 

Petneházy Szabolcs Attila

SZABOLCS–SZATMÁR–BEREG megye

01. sz. választó körzet

Nyíregyháza

Pócs János

JÁSZ–NAGYKUN–SZOLNOK megye

02- sz. választó körzet

Jászberény

Pogácsás Tibor János

PEST megye

10. sz. választó körzet

Monor

dr. Pósán László

HAJDÚ–BIHAR megye

02. sz. választó körzet

Debrecen

Potápi Árpád János

TOLNA megye

02. sz. választó körzet

Dombóvár

Rácz Róbert

 

dr. Répássy Róbert

 

Riz Gábor

BORSOD–ABAÚJ–ZEMPLÉN megye

03. sz. választó körzet

Ózd

Rogán Antal

BUDAPEST

01. sz. választó körzet

V.ker.

dr. Salacz László

BÁCS–KISKUN megye

01. sz. választó körzet

Kecskemét

dr. Selmeczi Gabriella

 

 

Simonka György

BÉKÉS megye

04. sz. választó körzet

Orosháza

dr. Simon Miklós

SZABOLCS–SZATMÁR–BEREG megye

06. sz. választó körzet

Nyírbátor

Simon Róbert Balázs

GYŐR–MOSON–SOPRON megye

01. sz. választó körzet

Győr

Szabolcs Attila

BUDAPEST

18. sz. választó körzet

XXII.ker.

Szabó Zsolt

HEVES megye

03. sz. választó körzet

Hatvan

Szatmáry Kristóf

(Vállalkozók Pártja)

BUDAPEST

13. sz. váéasztő körzet

XVI.ker.

Szijjártó Péter

 

 

dr. Szűcs Lajos

PEST megye

07. sz. választó körzet

Vecsés

Tállai András László

BORSOD–ABAÚJ–ZEMPLÉN megye

07. sz. választó körzet

Mezőkövesd

dr. Tapolczai Gergely József

 

 

Tasó László

HAJDÚ–BIHAR megye

03. sz. választó körzet

Debrecen

Tessely Zoltán Károly

FEJÉR megye

03. sz. választó körzet

Bicske

dr. Tiba István Csaba

HAJDÚ–BIHAR megye

06. sz. választó körzet

Hajdúböszörmény

Tiffán Zsolt

BARANYA megye

04. sz. választó körzet

Szigetvár

dr. Tilki Attila

SZABOLCS–SZATMÁR–BEREG megye

04. sz. választó körzet

Vásárosnamény

Törő Gábor

FEJÉR megye

02. sz. választó körzet

Székesfehérvár

dr. Turi-Kovács Béla

(Kisgazda Polgári Egyesületet)

 

 

dr. Tuzson Bence Balázs

PEST megye

05. sz. választó körzet

 Dunakeszi

V. Németh Zsolt

VAS megye

03. sz. választó körzet

Körmend

Vantara Gyula

BÉKÉS megye

01. sz. választó körzet

Békéscsaba

Varga Gábor

FEJÉR megye

05. sz. választó körzet

Sárbogárd

Varga József

 

 

Varga Mihály

BUDAPEST

04. sz. választó körzet

 II.ker.

Vargha Tamás János

FEJÉR megye

01. sz. választó körzet

Székesfehérvár

dr. Vas Imre

BUDAPEST

06. sz. választó körzet

VIII.ker.

Vécsey László József

PEST megye

06. sz. választó körzet

Gödöllő

Vigh László

ZALA megye

01. sz. választó körzet

Zalaegerszeg

dr. Vinnai Győző

SZABOLCS–SZATMÁR–BEREG megye

02. sz. választó körzet

Nyíregyháza

dr. Vitányi István József

HAJDÚ–BIHAR megye

04. sz. választó körzet

Berettyóújfalu

dr. Völner Pál

KOMÁROM–ESZTERGOM megye

02. sz. választó körzet

Esztergom

Witzmann Mihály

SOMOGY megye

04. sz. választó körzet

Siófok

dr. Zombor Gábor Zoltán

BÁCS–KISKUN megye

02. sz. választó körzet

Kecskemét

Zsigó Róbert Vilmos

BÁCS–KISKUN megye

06 sz. választó körzet

Baja

MSZP-Együtt-DK-PM-MLP

Országos lista

 

Egyéni

Bajnai Gordon

Együtt 2014-PM

 

Bangóné Borbély Ildikó

MSZP

dr. Bárándy Gergely Péter

MSZP

dr. Botka László István

MSZP

 

Burány Sándor

MSZP

BUDAPEST

09. sz. választó körzet

 X.ker.

Demeter Márta

MSZP

 

dr. Fodor Gábor

Magyar Liberális Párt

Gúr Nándor László

MSZP

Gyurcsány Ferenc

Demokratikus Koalíció

Harangozó Gábor István

MSZP

dr. Harangozó Tamás Attila

MSZP

Heringes Anita

MSZP

 

dr. Hiller István

MSZP

BUDAPEST

16. sz. választó körzet  XX.ker.

Hiszékeny Dezső

MSZP

BUDAPEST

07. sz. választó körzet

XIII.ker.

dr. Józsa István

MSZP

 

 

Kiss László

MSZP

BUDAPEST

10. sz. választó körzet 

III.ker.

Kiss Péter

MSZP

BUDAPEST

11. sz. választó körzet

IV.ker.

Kónya Péter

Együtt 2014-PM

 

Korózs Lajos

MSZP

Kunhalmi Ágnes

MSZP

dr. Legény Zsolt

MSZP

Lukács Zoltán Géza

MSZP

Mesterházy Attila

MSZP

dr. Molnár Csaba István

MSZP

dr. Molnár Zsolt Krisztián

MSZP

 

 

dr. Oláh Lajos

Demokratikus Koalíció

BUDAPEST

05. sz. választó körzet

VII.ker.

Szabó Sándor

MSZP

CSONGRÁD

01. sz. választó körzet

Szeged

dr. Szabó Szabolcs

Együtt 2014-PM

BUDAPEST

17. sz. választó körzet

XXI.ker.

Szabó Timea

Együtt 2014-PM

 

dr. Szakács László

MSZP

Teleki László

MSZP

Tóbiás József

MSZP

dr. Tóth Bertalan

MSZP

 

Tóth Csaba János

MSZP

BUDAPEST

08. sz. választó körzet

XIV.ker.

Tukacs István

MSZP

 

dr. Vadai Ágnes

Demokratikus Koalíció

 

dr. Varga László

MSZP

BORSOD–ABAÚJ–ZEMPLÉN

02. sz. választó körzet

Miskolc

Velez Árpád

MSZP

 

             

Jobbik

Országos lista

Ander Balázs

dr. Gyüre Csaba

dr. Staudt Gábor

dr. Apáti István

Hegedűs Lóránt Gézáné

Szávay István

Balczó Zoltán György

Kepli Lajos

Szilágyi György

Bana Tibor

Kulcsár Gergely

Vágó Sebestyén

Dúró Dóra

Magyar Zoltán

Volner János

Egyed Zsolt

Mirkóczki Ádám

Vona Gábor

Farkas Gergely

Novák Előd Attila

Zsiga-Kárpát Dániel Gábor

Gyöngyösi Márton Balázs

Sneider Tamás

 

LMP

Országos lista

Ikotity István

Schiffer András

 dr. Szél Bernadett

Sallai Róbert Benedek

dr. Schmuck Erzsébet

 

 

Nemzetiségi szószólók

Először lesz szószólójuk a Parlamentben a Magyarországon élő nemzetségeknek. Képviselőjük is lehetett volna, de ehhez túl kevesen szavaztak a nemzetiségi listákra. Ennek nem az érdektelenség az oka, hanem az, hogy választaniuk kellett: vagy a nemzetiségi vagy a pártlistára voksolnak. A szószólói intézmény azonban így is közvetlenebb érdekérvényesítést tesz lehetővé a korábbiaknál.

Összesen 13 nemzetiségi szószóló lesz az újonnan felálló Parlamentben.

Nemzetiség

Szószóló

Nemzetiség

Szószóló

Nemzetiség

Szószóló

Bolgár

Varga Szimeon

Örmény

Dr. Turgyán Tamás

Szlovák

Fuzik János Sándor

Görög

Koranisz Laokratisz

Roma

Farkas Félix

Szlovén

Kissné Köles Erika

Horvát

Hepp Mihály

Román

Kreszta Traján

Ukrán

Hartyányi Jaroszlava

Lengyel

Dr. Csúcs László Györgyné

Ruszin

Giricz Vera

 

Német

Heinek Ottó

Szerb

Alexov Lyubomir

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!