Elfogadhatatlan a bérek befagyasztása

Felháborító és egyben igazságtalan, hogy a pénzügyi válság és a felelőtlen, rossz kormányzás terheit a hatalom a bérből és fizetésből élőkkel akarja megfizettetni, akiket amúgy is mindennapi létfenntartásukban is a legsúlyosabban érint a folyamatosan dráguló hitel és az egekig növekvő infláció – a Kereszténydemokrata Néppárt Győr-Moson-Sopron Megyei Választmánya szerint.

A Kereszténydemokrata Néppárt Győr-Moson-Sopron Megyei Választmánya elfogadhatatlannak tarja, hogy a miniszterelnök be akarja fagyasztani a béreket. A bérbefagyasztás – a mostani nyugdíjszámításból adódóan – ugyanígy sújtja a nyugdíjasok millióit is. Ez vérlázító.

Egyetértve Parragh Lászlóval, aki szerint nem a pénzügyi válság a legnagyobb veszély, hanem az azt követő gazdasági összeomlás. A beruházási hajlandóság csökken, a jelenlegi folyamatok minden területet és ágazatot negatívan érintenek: az építőipart, az ingatlanpiacot, a tartós fogyasztási cikkek területét.

A megoldást az állami kiadások drasztikus csökkentése mellett egyértelműen az adó- és járulékcsökkentés jelenthet, hogy a magyar vállalkozók és a családok ne váljanak a gazdasági válság áldozataivá. Ezért a KDNP mindent megtesz a gyurcsányi bérbefagyasztás ellen jelentette ki Herkely Ákos, a párt helyi szóvivője.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!