Elfogadták Szombathely költségvetését

Több mint 20,2 milliárd forintos bevételi és kiadási főösszeggel fogadták el csütörtökön Szombathely idei költségvetését, amely az állami finanszírozás csaknem 500 millió forintos csökkenése és a tavalyi évről áthúzódó 600 millió forintos fejlesztési hiány ellenére sem tervez adóemelést.   Puskás Tivadar, Szombathely kereszténydemokrata polgármestere hangsúlyozta: továbbra is egymilliárd forintot meghaladó összeget fordítanak szociális célokra, nem csökken a segélyekre és támogatásokra kifizethető keret összege.

Szombathely elsősorban a 6,6 milliárd forintnyi iparűzési adóbevételnek köszönhetően képes fenntartani gazdálkodásának egyensúlyát, bevételeinek már 57 százaléka származik adókból, 23 százaléka egyéb forrásból és mindössze 20 százalék a városi büdzsében az állami támogatás mértéke.

Molnár Miklós (Pro Savaria), Szombathely alpolgármestere elmondta: a költségvetési előterjesztésben szerepeltetett 5,2 milliárd forintos fejlesztési hiány tulajdonképp nem hiány, hiszen a Szombathelyen zajló nagyberuházásokra – köztük a Haladás-sportkomlexum építésének megkezdésére  – szánt kormányzati pénz már tavaly beérkezett az önkormányzat számlájára, és a tervben a kiadási oldalon is szerepel.

Az alpolgármester szerint a szombathelyi költségvetés valójában jelentős működési többlettel rendelkezik, éppen ezért, ha sikerül az idén jól gazdálkodni, megalapozható egy olyan költségvetés is, amelyben felelősséggel növelhetők a működési kiadások.

Az ellenzék szerint tavalyhoz képest 1,6 milliárd forinttal kevesebb pénzt szán a költségvetés működési kiadásokra, kevesebb jut a kultúrára, a sportra, a szociális intézményrendszerre, és nem, vagy alig szánnak pénzt útfelújításokra és a külvárosi területek csapadékvíz-elvezetésének megoldására. A városvezetés szerint vannak olyan, főként pályázati források is, amelyek növelhetik a bevételeket, de amelyek egy költségvetésben előre nem tervezhetők.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!