Elhibázott a kamionstop szabályainak módosítása, az intézkedés növeli a környezetszennyezést

A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) szerint elhibázott a kormánynak az az intézkedése, amellyel szeptembertől módosítja a hétvégi kamionstop szabályait – mondta Rétvári Bence, a KDNP országgyűlési képviselője kedden, Budapesten.

Előkészítetlen túlbuzgóságot mutat a kormány intézkedése, amellyel szeptembertől módosítja a hétvégi kamionstop szabályait – mondta Rétvári Bence sajtótájékoztatón.

Közölte: a módosítás szerint a nyári időszak kezdete június 15-ről július 1-ére tolódik, és szombat reggel helyett csak délután három órakor lép életbe a kamionforgalom korlátozása. A politikus szerint ennek az intézkedésnek a nemzetközi fuvarozók a fő nyertesei, míg kárvallottja a környezetvédelem és a közlekedésbiztonság.

Stágel Bence, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség alelnöke a kamionstop környezetvédelmi vonatkozásáról elmondta: az, hogy környezetet védő jogszabályt módosított a kormány, lényegében szerzett jogok sérelmét jelenti. Úgy vélte, e lépéssel a kormány, illetve a szaktárca csökkenti a környezetvédelem jogszabályokkal biztosított szintjét, ezért döntése az Alkotmánybíróság 1994-es határozatának szellemével is ellentétes.

Rétvári Bence kitért a kombinált – vasúti-közúti – árufuvarozás helyzetére is. Mint mondta, aggályos, hogy a kormány a MÁV Cargo eladásával a MÁV Kombiterminál Kft.-t is kivonja az állami befolyás alól. Hozzátette: az EU célkitűzései között megtalálható a közúti áruforgalom visszaszorítása, s ennek vasútra, illetve a belvízi utakra terelése. Úgy vélte, Magyarországon ezzel ellentétes folyamat figyelhető meg.

A politikus arra emlékeztetett, hogy kamionstop szabályainak módosítása ellen tiltakozott már az Országos Környezetvédelmi Tanács, a Magyar Vasúti, Vízi és Légiközlekedési Szövetség, a Levegő Munkacsoport, de az az SZDSZ is, amelynek volt polgármestere és volt országgyűlési képviselője jelenleg a Környezetvédelmi Minisztérium szakállamtitkára, Dióssy László. 

Budai Bernadett kormányszóvivő augusztus első napján jelentette be, hogy szeptembertől szombat reggel helyett csak délután három órakor lép életbe a korlátozás. A változások között említette, hogy a nyári időszak kezdete június 15-ről július 1-jére tolódik, ugyanakkor a nyári forgalomkorlátozási időszak vége augusztus 31-e marad.

Az SZDSZ a bejelentést követően azonnal közölte: ellenzi, hogy szeptembertől megváltozzanak a nehézgépjárművek hétvégi forgalomkorlátozását meghatározó szabályok. A liberálisok szerint ez a lépés elhibázott, hiszen növeli a szennyezőanyag-kibocsátást, s ezáltal sérti az állampolgárok egészséges környezethez való alkotmányos jogát.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!