Firtl Mátyás, a Kereszténydemokrata Néppárt országgyűlési képviselője indította útjára a tizenharmadik Liszt Ferenc-kerékpártúrát. A Liszt Ferenc-kerékpártúra a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium "Kerékpáron 7határon át" elnevezésű programsorozatának része. A rajt előtt az M1 aktuális csatornának a tárca helyettes államtitkára kiemelte, hogy a kerékpáros turizmus folyamatosan növekszik.
Az NFM nemcsak a határon átnyúló regionális együttműködések erősítésének érdekében támogatja a rendezvényt. Közlekedésbiztonsági, környezetvédelmi, egészségi szempontból is fontosnak tartja a kerékpározás népszerűsítését – hangsúlyozta Becsey Zsolt.
Papp Attila, a program szervezője az M1 aktuális csatornának a helyszínen azt mondta: az előzetes számítások alapján nagyjából 800-an vesznek részt a túrán. A Harkáról Doborjánba tartó út végállomása Liszt Ferenc szülőháza, ahol koszorúzással emlékeznek a világhírű magyar zeneszerzőre. Emellett cél az osztrák-magyar közösségek összekovácsolása is.