Elkapkodott az egészségügyi miniszter rendelete

Végrehajthatatlan, értelmetlen és elkapkodott az egészségügyi miniszternek az ápolók tevékenységét szűkítő rendelete – mondta Csiba Gábor, a Stratégiai Szövetség a Magyar Kórházakért Egyesület elnöke, a Borsod megyei kórház főigazgató-főorvosa. Csiba Gábor, aki egyben a KDNP országos elnökségének is a tagja, ezért a jogszabály felfüggesztését kérte a szaktárca vezetőjétől.

Mint mondta: mivel olyan jellegű jogszabályt végrehajtani nem lehet, mely a betegek életét közvetlenül veszélyezteti, márpedig a fenti jogszabály betű szerinti betartása a betegek ellátatlanságát jelentené, ezért amíg a licenc szabály nem jelenik meg, addig a 3/2010. EüM. rendelet nem alkalmazható. A rendelet március 1-jén lép életbe, megtiltja azokat a jogosítványokat, például infúzió bekötése, intravénás injekció, amit az ápolók végeztek.
   
Időközben az egészségügyi miniszter már bejelentette, hogy módosítja az ápolói tevékenységekről szóló jogszabályt. Ennek értelmében, ha az orvos írásos engedélyt ad, és azt a szakdolgozó munkaköri leírásában rögzítik, a dolgozó végezheti átmenetileg a korábban vitatott tevékenységeket, így például az infúzió vagy a katéter bekötését.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!