A kormányzati kommunikációért felelős államtitkárság szerint „a szocialisták által nyolc év késéssel kiizzadt 9 pont finoman szólva megkésett annak a több tízezer családnak, akik ma alig bírják fizetni a lakáshitelük törlesztőrészletét, és akik 2003 és 2010 között semmiféle, a lakásvásárláshoz szükséges állami segítséget, otthonteremtési támogatást nem kaptak a szocialista kormányoktól”. Az államtitkárság közleményében emlékezetet arra, hogy a szocialisták kormányzásuk alatt nem tettek semmit a devizahitelesek érdekében.
Álláspontjuk szerint „a mikrofonba beolvasott pontok helyett” tettekre és odafigyelésre lett volna szükség a nyolc év szocialista kormányzás alatt, ehelyett még a csíráját is kiirtották az államilag támogatott otthonteremtésnek, és ha a folyamatos megszorítások miatt kizsigerelt és agyonadóztatott lakosság otthont szeretett volna, devizahitelbe kényszerült, mert a szocialista kormány segítő kezére aligha várhatott.
A Medgyessy-, majd Gyurcsány-kormány korlátozta, majd megszüntette az adókedvezményt, szűkítette a hitelplafont, csökkentette a kamattámogatást, vagyis gyakorlatilag eltörölte a lakáshitelezési kedvezményeket azzal az indokkal, hogy az otthonteremtők „sokba vannak az államnak”. Ez pedig nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy 140 szeresére nőtt a lakosság devizalakáshitele, és kitermelődött az ország egyik legsúlyosabb szociális, gazdasági és pénzügyi problémája.
„A szocialista párt nyolc éves késéssel érkezett aggodalma a lakáshitelesekért felettébb elgondolkodtató” A kommüniké egyértelműen kimondja, hogy a kialakult helyzetért a szocialistákat személyes felelősség terheli.