Elkezdődött a Szent Pál-év

A Falakon kívüli Szent Pál-bazilikában XVI. Benedek pápa I. Bartolomaiosz Konstantinápolyi Ökumenikus pátriárka és más keresztény egyházi vezetők társaságában június 28-án, szombaton este vesperás keretében megnyitotta a Szent Pál-évet.

A szertartás kezdetén Benedek pápa és Bartolomaiosz pátriárka közösen vonult be a bazilika Szent Pál-kapuján, amely az elkövetkező jubileumi évben mindig nyitva áll majd a zarándokok előtt. Ezután a jeruzsálemi, a moszkvai, és a görög ortodox egyházak képviselői, valamint az anglikán egyházat képviselő Drexel Gomez nyugat-indiai prímás jelenlétében meggyújtották azt a lángot, amely egész évben égni fog, majd közösen imádkoztak Szent Pál sírjánál.

„Azért hirdettem meg a Szent Pál évet, hogy rá figyelve, tanítónkra hallgatva tanuljuk a hitet és az igazságot, hiszen ezekben gyökerezik Krisztus tanítványainak egysége” – fogalmazott beszédében a Szentatya.

A népek apostola sokak számára ellentmondásos egyéniség. Valóban – ő soha nem egyfajta felületes harmóniát keresett, számára az igazság ennél súlyosabb kérdés volt – emlékeztetett a pápa.

Krisztus mennybemenetele után nem egy hadsereget hagyott hátra, amelynek az a feladata, hogy az ő „ügyét” továbbvigyék. Az Egyház nem egyfajta egyesület, amelynek bizonyos „ügyeket” kell képviselnie. Itt nem egy ügyről van szó, hanem Jézus Krisztusról, aki feltámadt és az Oltáriszentségben közöttünk van.

A Szentatya arra is emlékeztetett, hogy az igazság keresése sokszor szenvedéssel jár egy olyan világban, amely a hazugság hatalmára épít. Aki azonban el akarja kerülni ezt a szenvedést, az nem szolgálja az igazságot és a hitet. Szeretet sincsen szenvedés nélkül. Az önmagunkról való lemondás szenvedéssel jár, de ez vezet el a valódi szabadsághoz.

XVI. Benedek pápa beszéde itt olvasható, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia körlevele itt, és itt a Szent Pál születésének kétezredik évfordulója alkalmából nyerhető különleges búcsúról szóló dekrétum.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!