Örök nyugalomra helyezték Cseh Tamás énekest, zeneszerzőt csütörtökön Budapesten; a Kossuth-díjas előadóművészt családja, barátai és pályatársai mellett több ezer tisztelője kísérte el utolsó útjára a Farkasréti temetőben. „Én, aki láttam, hány remek ember hal meg hiábavalóan, végre állíthatom valakiről, terólad, Tamás: téged itt szeretnek, és szeretni fognak. Erdélytől Kanadáig és az Egyesült Államokig, ahol csak magyar szórványok élnek, mindenhol boldogan emlegetnek téged” – mondta búcsúztatójában Bereményi Géza.
Az előadóművésztől, aki hosszan tartó betegség után, életének 67. évében augusztus 7-én hunyt el, ravatalánál barátja és szerzőtársa, Bereményi Géza dalszöveg- és forgatókönyvíró, filmrendező búcsúzott. „Te elvitted magaddal a születendő dalszövegeket, mert azok tenélküled már sosem fognak előbújni belőlem, mert azokhoz a te fizikai jelenléted szükséges (...) Pedig borzasztóan kíváncsi volnék a meg nem született dalainkra, de mostantól azok elvetélt gyerekek: rengetegen vannak, ismeretlenül” – szólt elhunyt barátjához Bereményi Géza.
„Én, aki láttam, hány remek ember hal meg hiábavalóan, végre állíthatom valakiről, terólad, Tamás: téged itt szeretnek, és szeretni fognak. Erdélytől Kanadáig és az Egyesült Államokig, ahol csak magyar szórványok élnek, mindenhol boldogan emlegetnek téged” – hangsúlyozta a pályáját a hetvenes években kezdő énekes ismertségét és népszerűségét. „Életem szerencséje volt, hogy találkoztam veled. Nem mondom, hogy Isten veled, mert ahogy ismerlek, a legváratlanabb pillanatokban fogok még veled találkozni” – mondta Bereményi Géza.
Cseh Tamást római katolikus gyászszertartás után a családtagokon kívül számos barátja, pályatársa és tisztelője kísérte utolsó útjára.