Emberi jogi kérdésekben nem lehet maszatolni

A Kereszténydemokrata Néppárt álláspontja világos: emberi jogi kérdésekben nincs maszatolás, mert azok a teremtés rendjében adva vannak – közölte heti interjújában Semjén Zsolt annak kapcsán, hogy a csehek a Benes-dekrétumok fenntartásához kötik a Lisszaboni Szerződés ratifikálását. Bajnai Gordon antikorrupciós csomagjáról közölte: ez körülbelül olyan, mintha Ciccolina erkölcsrendészeti javaslatokkal állna elő. A kampányfinanszírozási törvénnyel kapcsolatban pedig azt mondta: a KDNP mind erkölcsi, mind politikai értelemben a minél szerényebb kampányban érdekelt.

Valamennyi tagállam ratifikálta a Lisszaboni Szerződést, Václav Klaus azonban mentességet követel Csehországnak a szerződéshez kapcsolódó alapjogi charta hatálya alól, mely törekvéshez a szlovák diplomácia is csatlakozott. Semjén Zsolt szerint botrány, ami történik, erkölcsi és politikai értelemben egyaránt. Mint mondta: abszolút fasiszta, a kollektív jogfosztásra épülő diszkriminációs törvényeket (Benes-dekrétumok) akarnak fenntartani azzal céllal, hogy a megnyomorított embereknek ne legyen lehetőségük arra, hogy az igazságukat keressék. Ha az Európai Unió ebbe belemegy, akkor a saját értelmét adja fel, mert ez szembeköpése az alapító atyáknak, Adenauernek, Schumannak és De Gasperinek – tette hozzá heti interjújában az elnök.

Úgy véli: Balázs Péter külügyminiszter is ijesztő érzéketlenségről tett tanúbizonyságot egy nyilatkozatában azokkal a magyarokkal szemben, akiket e törvények alapján tettek földönfutóvá és sok esetben öltek meg, amikor azt mondta, hogy ezekben a kérdésekben lehet „kompromisszumos” megoldást találni. Semjén Zsolt leszögezte, hogy a Kereszténydemokrata Néppárt álláspontja világos: emberi jogi kérdésekben nincs maszatolás, mert azok a teremtés rendjében adva vannak, amit a parlamentek és az emberi jogi szervezetek csak felismernek és elismernek, de nem rendelkezhetnek felettük.

Bajnai Gordon antikorrupciós csomagjáról közölte: ha Bajnai Gordon korrupcióellenes törvénycsomagot nyújt be, az körülbelül olyan, mintha Ciccolina erkölcsrendészeti javaslatokkal állna elő. Ráadásul az elképzeléssel szemben jogi problémái is vannak, mint mondta: a korrupció bűncselekmény, így ezekben az esetekben az ügyészségnek és a rendőrségnek kell eljárnia, egy bizonytalan státuszú újabb szervezet létrehozása sok esetben inkább a probléma elmaszatolását jelenti.

Nem sikerült megállapodniuk a pártoknak a kampányfinanszírozásról, azaz a hatalmon lévő MSZP valószínűleg pénzt, paripát, fegyvert be fog vetni a kampányban. Semjén Zsolt azt mondta: a legszigorúbb kampányfinanszírozás mellett vagyunk, egyfelől erkölcsileg is az a helyes, hogy amikor egyre szegényebbek az emberek, akkor a pártoknak sem illendő sok pénzt költeni a kampányukra. Másfelől van egy pragmatikus okunk is, nyilvánvaló, hogy a szocialista párt nagyságrendekkel több pénzzel rendelkezik, mint amit mi a választásokra tudunk fordítani. Hozzátette: azonban bármilyen megállapodás is köttetik, a szocialista párt, mint korábban, most is át fogja lépni ezeket a szabályokat.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!