Az államtitkár a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület (Mazsike) rendezvényén elmondta: az elnyomó rendszerrel szembeszálló életmentőkről szóló kiállítás nagyon fontos érték, mert ezek az egyébként hétköznapi emberek sorsdöntő pillanatban nagy bátorságról tettek tanúbizonyságot.  

Rétvári Bence hangsúlyozta: az embermentőknek hihetetlen belső erkölcsi stabilitásra volt szükségük ahhoz, hogy az akkor fennálló hatalommal szembeszálljanak. Dacolva  a megszállással és az önkényuralmi rendszerrel lelkiismeretük szavát követve ellenálltak,  így váltak a hétköznapok hőseivé. A kereszténydemokrata politikus reményét fejezte ki, hogy a júniusban és júliusban a metrókocsikban látható tablók elérik céljukat, sokaknak szolgálnak példával az emberségről.

Orosz Ferenc, a Raoul Wallenberg Egyesület elnöke kiemelte: a kormány által meghirdetett Wallenberg-emlékévhez kapcsolódik ez a kiállítás. Megemlítette, hogy Wallenberg félárvaként született, Amerikában is tanult, illetve Palesztinában is dolgozott. Idén magyarországi hagyatékból származó dokumentumok alapján kiderült az is, hogy kitűnő kapcsolatot ápolt a stockholmi magyar nagykövettel már azelőtt, mielőtt Magyarországra delegálták volna diplomataként.

Kitért arra, hogy Wallenberg a sztálinizmus áldozata lett, de nem lehet pontosan tudni, hogyan és mikor halt meg. Élete arra példa, hogy sokan egzisztenciájuk és életük kockáztatásával mentettek embereket, ám ezért nem kaptak köszönetet. Voltak az embermentők között, akiket náci haláltáborban gyilkoltak meg, másokat lefokoztak, és volt olyan is, aki szegénységben, mindenkitől elfeledve halt meg - tette hozzá.

Megemlítette, hogy Wallenberget több mint 200-an segítették, közülük sokan magukat is mentették, mert ők is üldözöttek voltak. Mint mondta, az embermentők közül a legkiemelkedőbbek szerepelnek a kiállításon, így például Salkaházi Sára szociális nővér, akit a nyilasok a Dunába lőttek, illetve Sztehlo Gábor evangélikus lelkész. Nem engedhetjük meg, hogy a feledés homályába vesszen emlékük - jelentette ki.

A kiállítást Kirschner Péter, a Mazsike elnöke nyitotta meg. Elmondta: sokkal többen voltak az embermentők, mint ahányan a kiállítás tablóin szerepelnek; voltak köztük cselédek, gyári munkások, katonatisztek, művészek és tudósok, cionisták és antifasiszták. Annak a kívánságának adott hangot, hogy a tablók szemlélői elgondolkodjanak: beengednék-e ma otthonukba azokat a roma családokat, akiket a gárdisták zaklatnak, még akkor is, ha bújtatásukért halál járna?

Emlékeztetett arra: az 1848-1849-es szabadságharcban pedig a társadalomban betöltött arányuknál nagyobb mértékben vettek részt zsidó emberek. Szólt arról is, hogy a kiállításhoz kapcsolódóan 30 ezer példányban jelentettek meg egy kis füzetet, amelyekből mélyebben meg lehet ismerni a vészkorszak történéseit.

Deák Andrea, a Mazsike ügyvezetője beszédében megjegyezte: azokról a keresztény emberekről szól a kiállítás, nem maradtak tétlenek a vészkorszak sem, s a veszélyek ellenére üldözött magyar zsidók tízezreit mentették meg, rejtekhelyeken bújtatva, valódi vagy hamis iratokkal ellátva őket. Ezért „igazi hősök ők, az üldözöttek pártfogói. Példamutató életükből kiindulva bizonyosak lehetünk abban: ma is kiállnák a próbát”.

A kiállításon tablókon mutatják be Wallenberg mellett mások mellett Carl Lutz svájci alkonzul, Ferenczi Béni szobrászművész, Esterházy János szlovákiai magyar politikus, Jane Haining, a Skót Misszió munkatársa, Carlos Branquinho budapesti portugál ügyvivő, Sampaio Garrido budapesti portugál követ, Karády Katalin színművésznő, Bay Zoltán fizikus, Giorgio Perlasca olasz kereskedő, Salkaházi Sára és Sztehlo Gábor embermentő munkásságát.