Az ingyenesen átruházható állami vagyontárgyak összesített értékének 5 milliárdról 15 milliárd forintra történő emelését javasolja a kereszténydemokrata Hoffman Pál az idei költségvetési törvényt módosító javaslatában. Az Országgyűlés honlapján közzétett indítványát a Kereszténydemokrata Néppárt országgyűlési képviselője azzal indokolta, hogy a 2012-es keretösszeget szinte teljes mértékben felhasználták már.
Hoffman Pál kiemelte: ugyanakkor a települési önkormányzatok folyamatosan nyújtanak be igényléseket az állami vagyon ingyenes juttatására vonatkozó döntések előkészítését végző Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-hez. Az államháztartási törvény 2012. január 1-jén hatályba lépett módosítása alapján az ingyenes átadások a költségvetés hiányát nem növelik.
Az átadások nyomán a nem – vagy nem hatékonyan – hasznosított vagyontárgyak fenntartási, üzemeltetési, őrzési költségének megtakarításával a központi költségvetés állami vagyonnal kapcsolatos kiadásai csökkennek –fejtette ki a kereszténydemokrat politikus.
Hozzátette: az állami vagyontárgyak ingyenes átadása a helyi önkormányzatok és többcélú kistérségi társulások részére elősegíti az érintett települések, térségek fejlesztését, javítja az önkormányzati feladatok ellátásának hatékonyságát, a helyi lakosság közszolgáltatásokkal való ellátását.
Hoffman Pál, aki egyben Tököl polgármestere – hivatkozik az állami vagyonról szóló 2007. évi törvényre is, amelynek alapján az állami vagyon tulajdonjoga ingyenesen átruházható helyi önkormányzat javára törvényben vagy törvény felhatalmazása alapján kiadott jogszabályi feladatai elősegítésére, valamint többcélú kistérségi társulás javára feladatai ellátásának elősegítésére. Ezen ingyenes vagyonjuttatásokról a kormány nyilvános határozattal dönt.