Fontos lépés és elégtétel a Hortobágyra kitelepítetteknek állítandó emlékmű – mondta Rétvári Bence kereszténydemokrata képviselő annak kapcsán, hogy a Fővárosi Közgyűlés elfogadta az erről szóló javaslatot. A Fővárosi Közgyűlés tegnap egyhangúlag fogadta el az öt pártfrakció közös javaslatát, hogy emlékművet állítsanak a Hortobágyra kitelepítetteknek. A javaslat a Hortobágyi Kényszermunkatáborokba Elhurcoltak Egyesülete kezdeményezésére Rétvári Bence képviselő segítségével jött létre.
A kereszténydemokrata politikus elmondta, hogy igen fontos lépés a közgyűlés határozata, amely elégtétel is egyben a kitelepítés elszenvedőinek, családjaiknak. A fővárosban eddig csak egy emléktábla idézi az ott történteket. Fontosnak nevezte, hogy a fiatalok is megismerjék az akkori történéseket, amikor minden külön ítélet nélkül kobozták el családok vagyonát.
Eötvös Péter, az egyesület elnöke a távirati irodához eljuttatott háttéranyagban felidézte, hogy 1950. június 23-án, bírói ítélet nélkül, több ezer családot hurcoltak a Hortobágyra, ahol 12 kényszermunkatábort létesítettek. Az embertelen körülmények között tartott családok fegyveres őrizet mellett, jogaiktól, emberi méltóságuktól megfosztva, a környező állami gazdaságokban végeztek kényszermunkát.
Az 1953. júniusi amnesztia sem hozott lényeges javulást, senki nem mehetett vissza eredeti lakhelyére, semmit nem igényelhettek vissza az elkobzott javakból és csak segédmunkát végezhettek. Ez lesz az első országos emlékhely, amely a 12 hortobágyi kényszermunkatábor elszenvedőinek, és a több mint 15 ezer budapesti kitelepítettnek állít méltó emléket. A közgyűlés az emlékmű megvalósítására 30 millió forintot szavazott meg. Az emlékművet az elhurcolások kezdetének 60 éves évfordulóján, 2010. június 23-án kívánják felavatni, várhatóan a főváros I. kerületében.