Erdő Péter: egyértelmű parancs a szolidaritás

Az egyház elsődleges küldetése a nyomorúságban, bajban, szükségben lévő ember megsegítése – mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek a menekültkérdésről az Inforádióban péntek reggel. Kijelentette: egyértelmű parancs a szolidaritás. Emellett természetesen az államoknak joga és kötelessége, hogy biztosítsák a közrendet és igyekezzenek az általuk képviselt közösség igazi javát szolgálni – tette hozzá a bíboros.

A menekültkérdés valóban Európát foglalkoztató, sokarcú probléma - mondta a bíboros, hozzátéve, hogy bizonyos mediterrán országok, mint például Olaszország vagy Görögország lakossága és részben egyházi vezetői is „látnak abban fantáziát, hogy osszuk el a bevándorlókat" és más országok is vegyenek át „egy bizonyos kontingenst". Ugyanakkor érzik azt a problémát is, hogy valahogy meg kell határozni azt is, hogy ki léphet be, és ki nem – fűzte hozzá.

Természetesen az államoknak joga és kötelessége, hogy biztosítsák a közrendet és igyekezzenek az általuk képviselt közösség igazi javát szolgálni. Ez azonban a konkrét és nagyon közvetlen szeretetparanccsal együtt kell, hogy működjön, amely szerint „ha találkozunk az éhezővel és tudunk enni adni neki, tegyük meg!" – fogalmazott.

Ez azonban önmagában még nem oldja meg ezt a hatalmas, világméretű problémát – hangsúlyozta Erdő Péter –, ezért a másik feladat megszüntetni a kétségbeesett elvándorlás okait, és lehetővé tenni, hogy mindenki békében élhessen a saját, eredeti hazájában.

Ez persze sokkal nehezebb, mint a közvetlen humanitárius segítség, mert ehhez valóban a gazdasági világrendet kellene igazságosabbá és a politikai viszonyokat békésebbé tenni egész kontinenseken. Ez igen nagy feladat, amelyben a vallási közösségek „csak prófétai jelek lehetnek, de önmagukban elintézni nem tudják" – tette hozzá.
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!