Eredményes nemzetpolitikát csak egy erős ország folytathat

Az állam elsődleges feladata, hogy gondoskodjon a magyar nemzet fennmaradásáról és arról, hogy az állampolgárok életminősége javuljon – hangoztatta a nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes Kőszegen, a Jurisics-vár lovagtermében tartott választási fórumon. Semjén Zsolt mintegy háromszáz ember előtt kijelentette: eredményes nemzetpolitikát csak egy erős ország folytathat, a nemzet pedig úgy maradhat fenn, „ha minden nemzetrésze fennmarad”.

Hozzátette: a magyar állampolgárság kiterjesztése tulajdonképpen nemzetegyesítés, amelynek köszönhetően már 500 ezer magyar állampolgárral gyarapodott az ország, és a ciklus végére egymillió lesz azoknak a külhoni magyaroknak a száma, akik állampolgársági esküt tesznek.

A polgári kormánynak 2010-ben első dolga volt, hogy lemossa azt a szégyent, amit a 2004 decemberében a külhoni magyarsággal szemben elkövettek és amit az érintettek egy új Trianonként éltek meg – mondta.

Semjén Zsolt hangsúlyozta: ahhoz, hogy Magyarország erős országgá váljon, a gazdaságát kellett megerősíteni, de nem úgy ahogy azt az IMF javasolta, adóemeléssel és az emberek terheinek növelésével.

A kabinet ehelyett új utat választott, csökkentette a személyi jövedelemadó kulcsát, támogatja a családokat és a gyermekvállalást, megadóztatta a bankokat és a multinacionális szolgáltatókat, rezsicsökkentést hajtott végre, több pénzt hagyott az embereknél – sorolta, hozzátéve, hogy mindez növelte a belső fogyasztást, ami lehetővé teszi, hogy a vállalkozások növeljék a termelést, új munkahelyeket teremtsenek, eredményeik alapján pedig több adó folyik be.

A politikus kiemelte: azokat az intézkedéseket, „amikért még nemrég a nyakunkat akarták elvágni", most az Európai Unió több országában is bevezették, adóztatják a bankokat és rezsicsökkentést fontolgatnak.

Az önkormányzati választásokról szólva kifejtette: szerinte azok tudják majd jól képviselni egy település érdekeit, akik szót értenek a kormányzattal, a megyei közgyűlési elnökkel, a főispánnal. Ezért arra buzdította hallgatóságát, hogy szavazzanak ismét bizalmat a kormánypártok jelöltjeinek.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!